Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

még nagyobb mértékben szükséges szilárdítani. .. , akkor e szilárdulást a szomszéd országokkal! testvéries frigyesülésben fogja fellelni, mely eszmének én őszinte pártolója vagyok". Igaz, hogy itt elsősorban mint a „kültámadások ellen"-i védelem eszközére történik erre utalás [37], Kossuth valójában már ekkor mint a nemzetiségi kérdés megoldásának leghatékonyabb eszközét tekintette a föderációt, amint az az 1862-ben nyilvánosságra került tervből is világosan állapítható meg. Ha a fentiek után a Dunai Szövetség tervére térve, melyet mint olyan dokumentumot szokás felmutatni, melyben Kossuth nemzetiségpolitikai elvei fejlődésüknek legmagasabb fokára értek, azt kérdezzük, hogy a föderáció tervében kifejtett koncepció mutat-e fejlődést a tennivalókat, a nemzetiségek jogállását illetően, az 1851. évi alkotmánytervhez viszonyítva, úgy találjuk, hogy a „nemzetiségek" „egymáshoz való viszonyá"nak rendezésével foglalkozó 11. pont lényegében nem más, mint az 1851. évi alkotmányterv kivonata [38], A tervhez fűzött „Felvilágosítások"ban maga is megmondja, hogy a 11. pontban elmondottak „1851-i organisationális tervvázlatomból vannak kivéve" [39]. Mégis jelentékeny fejlődésként kell értékelnünk, hogy Kossuth mindezeket a feladatokat egy nagy, közép-európai államszövetség keretébe helyezi át, mely legalkalmasabb a „nemzeti viszályok kiegyenlítésé "-re [40]. Ennek, mint kiemelkedő jelentőségű elemnek fontosságát sokszorosan húzzák alá Kossuth azóta számtalanszor ismételt szavai: „Az ég nevére kérem a magyar, szláv és román testvéreket, borítsanak fátyolt a múltra, s nyújtsanak egymásnak kezet. . . fogadják el a tervet" [41]. Nehezebb feladat annak eldöntése, hogy hozott-e a terv vajon valamelyes fejlődést Kossuth felfogásában a nemzetiségek önrendelkezését illetően. Révai József ismert tanulmánya óta a terv Erdéllyel kapcsolatos passzusa alapján [42] általában elfogadásra talál, hogy Kossuth ezzel lényegében eljutott a nemzetiségek önrendelkezési jogának elismeréséig. A kutatók figyelmét általában el szokta kerülni, hogy Kossuth Erdéllyel kapcsolatos kitételei nem a nemzetiségi kérdés rendezésére vonatkozó 11. pontban, hanem a terv bevezetőjében olvashatók [43], ami önmagában is világosan utal rá, hogy Kossuth Erdély hovatartozásának kérdését a tervezetben elsősorban mint államjogi kérdést kezelte, s nem mint szorosan a nemzetiségi kérdés megoldásának körébe tartozó kérdést kívánta felvetni. Ezt tekintetbe véve teljesen érthető és világos Kossuth felháborodása, melyet a „Felvilágosítások"-ban olvashatunk [44]. Ha Kossuth szubjektív szándékaitól el is tekintünk, s elismerjük, hogy Erdély kérdésének felvetése objektíve mégis öszszefügg az önrendelkezés jogának kérdésével, úgy tárgyilagosan csupán annyit állapíthatunk meg, hogy a konföderáció tervében meglehetősen felemás módon, egyetlen vonatkozásban eljutott odáig, hogy a nemzetiségi kérdés rendezésében az önrendelkezés elvét is szóhoz engedte jutni. Amennyiben tehát beszélhetünk arról, hogy Kossuth a konföderáció tervében eljutott a nemzetiségek önrendelkezési jogának elismeréséhez, erről csak a fenti értelemben beszélhetünk, a tárgyilagos igazság ugyanis az. hogy a nemzetiségi önrendelkezési jognak valójában csak részleges elismeréséig jutott el, de ennek is csak egyetlen egyszer adott hangot. Kossuth nemzetiségpolitikai elveinek további fejlődésére azonban ennek nem volt 414