Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

ben ebben az illúzióban élt. az egész hazai liberális tábor is. Mint I. Tóth Zoltán rámutat, 1848-ban a köznemeisiségi többség „azzal a tudattal hozta meg a márciusi törvényeket, hogy a nemzetiségi kérdést lényegében egy csapásra, mindenestől megoldotta" [12]. Arra, hogy a nemzetiségi kérdés a társadalmi haladás fő kérdéseinek megoldásán túl még egyéb, sajátos tennivalókat tartalmaz, Kossuth is, a liberálisok is, csak a márciusi forradalom után, az ország nem magyar népének mozgalmai nyomán döbbentek rá, amikor is azok nemzetiségük törvényes elismerésére, nyelvhasználatra, autonómiára, függetlenségre, önrendelkezési joguk elismerésére irányuló követelésekkel léptek fel. Az események hatására fokozatosan elejtette a liberális doktrínát, és szemlélete a lassú fejlődés útjára lépett. Mint arról a horvát nemzeti követelések kapcsán elhangzott fejtegetései tanúskodnak, 1848 szeptemberére végleg megszilárdult benne, hogy amennyiben a kérdés nemzeti közösség követelései nyomán merül fel, az egyetlen helyes megoldás az önrendelkezési jog elismerése és megadása [13], Ettől később sem tágított, és évtizedek múltán is teljes hittel és meggyőződéssel írta, hogy a „kifejlett s külön személyiségük teljes öntudatával bíró nemzeteket egy állammá összeolvasztani lehetetlen" [14], Lassabban ugyan, de 1849 nyarán körvonalazódtak benne a feladatok arra az esetre is, ha a kérdés nem nemzet, hanem nemzetiség követelései nyomán áll elő, és megformálódott valamelyes kezdeti képe a nemzetiségek jogállásáról is. így elismerte, hogy a nemzetiségeknek joguk van nemzetiségük törvényes elismertetésére, és jogot formálhatnak nyelvük használatára. Ennek alapján elvként hangoztatta, hogy amenynyiben azt a nemzetiség kéri, nemzetiségét törvényesen is el kell ismerni, és az államterületi egység, valamint az államnyelv fenntartása mellett módot kell nyújtani nyelvének használatára a „magánéletben, iskolában, egyházban és községi igazgatásban" [15]. Itt tartott a tennivalók felismerésében, amikor 1849 augusztusában emigrációba kényszerült, ahol tovább töprengve a kérdésen, egyre nagyobb lépésekkel haladt előre a feladatok és tennivalók meghatározásának útján, ami a nemzetiségek jogainak egyre teljesebb elismerésében és méltánylásában jutott kifejezésre. Tekintve, hogy az események és fejlemények, melyek kitágították szemhatárát, ma már világosan állnak előttünk, ismerjük belső fejlődését, s azok szerepét, akik szemléletének fejlődésére befolyást gyakoroltak [16], megengedhetjük, hogy egyenesen azon dokumentumok alapján szóljunk elveinek fejlődéséről, amelyek már — mintegy — kiforrott alakban mutatják azokat. Amint arról a „Magyarország alkotmányának alapvonásai, tekintettel a nemzetiségi kérdés megoldására" c., 1851-ben írott, röviden csak kiutahiai alkotmányterv néven emlegetett munkája tanúskodik, Kossuth már az emigráció első éveiben eljutott a nemzetiségi igények iránt vak, s 1848—49-ben csúfos kudarcra jutott liberális doktrínával való végleges leszámolásig, s mint a munka bevezető fejtegetései fényes bizonyítékául szolgálnak, meggyőződésévé vált, hogy azokban az országokban, „hol az emberek különféle nyelveken beszélvén, különféle nemzetiségeket képeznek", a népfelség elve következetesen csak akkor érvényesülhet, 409