Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

hogy a nemzetiségeket, amelyek valójában nem mások, mint etnikai egységek, magasabb, vagyis politikai egységekbe fogják. A fent ismertetett alapok logikus következményeként magát a nemzetiségi kérdést is természetes következménynek, a nemzeti lét szükségszerű velejárójának tekintette. Mint arra az 1850-es és 60-as években kelt írásaiból egyértelműen következtethetünk, felmerülését két formában tartotta lehetségesnek. Az egyiket a kérdés egyszerű formájának nevezhetnénk. Ez esetben a kérdés nem politikai kérdés, pusztán abból az egyszerű tényből adódik, hogy a nemzet különböző fajú, nyelvű és nemzetiségű emberekből áll. Ebben a formában megoldása sem okoz nehézségeket, csupán arra van szükség, hogy az állam következetesen érvényesítse a „nemzetiségi egyenjogúság elvét", és ,,a nemzetiségi érdekek szabad társadalmi fejlődésé"-t ne akadályozza. Szerinte a kérdés ilyenformán Amerikában, Európában pedig Angliában, Belgiumban, Franciaországban és Svájcban jelentkezett, és az ismertetett elvek alkalmazása révén minden további nélkül megoldást is nyert [6]. A kérdés másik létezési módjának azt tekintette, amit kifejlett formának nevezhetünk. Ez esetben a kérdés politikai síkon jelentkezik, céltudatos politikai akaratot és törekvést fejez ki. Ezt a formát azonban sajátosan magyarországi jelenségként magyarázta. „Nem egyedül Magyarország van azon helyzetben — írta —, hogy polgárai különféle nemzetiséghez tartoznak, de egyedül Magyarországnak jutott azon balszerencse, hogy . . . nem volt képes a nemzetiségi kérdés felmerülését eltávolítani" [7], Ezt a „balszerencsé"-t három okra vezette vissza. Ezek sorában elsőként is „a nemzetiség felébredett szellemé"-! hangsúlyozta, amely — mint írta — ellenállhatatlanul tör magának utat „az élet felé, mint a természet tenyésző ereje... a sziklák repedésein" [8], Emellett a Habsburgok divide et impera elvét alkalmazó politikájára mutatott rá, s erre vezette vissza a nemzetiségi kérdés részproblémájaként szerepet játszó nyelvkérdést is. A nyelvkérdés —• írta — „csak ott lett Eris almájává, mely miatt ugyanazon egy nemzet különböző nyelvű fiai egymást marcangolják", „ahol az osztrák ház uralkodik" [9], Végül, a pánszláv izgatásnak tulajdonított szerepet [10]. Ez utóbbi formájában már a fogas, és a nehezebben megoldható társadalmi kérdések közé sorolta, de így sem tartotta megoldhatatlannak. Kossuthot természetesen elsősorban a kérdésnek ez utóbbi, sajátosan „magyar betegségnek" minősített formája foglalkoztatta, ennek megoldási lehetőségeit kutatta ,és ezzel összefüggésben fejtette ki lépésről lépésre haladva előre, és ismerve fel a tennivalókat, a nemzetiségek jogairól alkotott felfogását. Ahhoz azonban, hogy erről világos képet alkothassunk, tudnunk kell, hogy meddig jutott, és hol tartott Kossuth szemléletének fejlődése akkor, amikor hontalan lett, Első olyan (1833-ból származó) írása, amelyben már érinti a kérdést, még annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy a nemzetiségi kérdés a társadalmi haladás fő kérdéseinek megoldásával egyidejűleg, simán, mintegy önmagától oldódik meg, ha a jobbágyfelszabadítás a nemzetiségek körében is végbemegy, és a szabadságjogokat rájuk is kiterjesztik [11]. Ismeretes, hogy ez nem csupán Kossuthnak volt hite, lényegé408