Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

bizonyult a minisztériumnak az az utasítása, hogy — ahol csak lehetséges — a vegytan keretében a tanulók maguk végezzék a kísérleteket a tanító vezetése mellett [79], s az a nézet, hogy a „ma népiskolájának . . . munkaiskolának kell lenni". A polgári iskolák és még inkább a népiskolák esetében még döntőbb jelentőségű kérdés volt a szükséges felszerelés kérdése, minthogy az iskolák is kevésbé ellátottak voltak, mint a gimnáziumok, a tanulók pedig lényegesen szegényebb rétegekből származtak, nem az úri osztály iskolái voltak. Itt még inkább szükség volt a buzgó szaktanárok leleményére. Sok jó elgondolást közölt Joloveczky Péter „A kis vegyész" c könyvében, ebben a megszokott felszerelési tárgyakat a mindennapi élet eszközeivel (befőttes üveg, pohár, tus-tál, orvosságos üveg) helyettesítette [80], Sokan ebben dicséretes ötleteket, de kényszerű megalkuvást láttak. Éber Rezső azonban azt hirdette, hogy még akkor sem szabad nélkülözni a közhasználati tárgyakkal végezhető kísérleteket, ha a különleges eszközök meg is volnának [81]. Ügy vélte ugyanis, hogy a köznapi eszközök nem vonják el a tanulók figyelmét a kémiai jelenségről, s hamarabb felismerik a hasonló változásokat a mindennapi életben. Jaszovszky Miklós is ezt akarta elérni azzal a javaslatával, hogy a kémia keretén belül „végezzenek a tanulók megfigyeléseket a természetben, a háztartásban, ipari és gazdasági körökben. Irányítsuk figyelmüket mindarra, amit érdemes megfigyelni" [82]. Az egyszerű kísérleti eszközökkel végzett munkát nevelési indokok is alátámasztották. Jeges is magáévá tette a cselekedtető fizikatanítás módszeren dolgozó Matzkó Gyula nézetét, amely szerint ,,A maguk készítette primitív készülékeknek munkakedvet élesztő és találékonyságra nevelő hatása is van a tanulókra [83]. Ezek az elgondolások — s mellette a kényszerű szükség is — nyitottak utat a kémiai kísérletek eszközei között az elhasznált villanykörte (lombik), a ruha szárításánál használt rugós csipesz (kémcsőfogó), az üres cipőkenőcs doboz (vastégely), sőt még az uborkásüveg (üvegkád) részére is. Megerősítette elgondolásukat a kémia egyik világhírű tudósa, Zechmeister László, aki 1935-ben azokkal szemben, akik a köznapi eszközök bevonásától a kémiai tekintélyét féltették, hangsúlyozta: „a vegyi anyagok éppúgy reagálnak egy olcsó üvegben vagy a tenyéren, mint a drága jénai készülékben [84]. A középiskolákban is voltak, akik hajlandók voltak közeledni ehhez az elgondoláshoz. Balázs-Piri Lajos pl. így állította össze a tanulók kísérleti ládáját, jórészt közhasználati tárgyakból: Négy-öt kémcső, orvosságos üvegcsék, pohár, villanykörtéből főzőlombik, porceláncsésze, festékes csészék, tintásüvegből készült borszeszlámpa, üveglap, bádogkanál, késpenge, vasdrót, rézdrót, saját készítésű drótállvány és kémcsőállvány, cseppentő üvegcső, üvegbot, hajlított üvegcsövek, dugók, rövid gumicső, szög, gyújtó, törlőruhák, gyufásdobozok porszerű anyagoknak, megjelölt kis üvegben erős ecet, mészvíz, esővíz, szóda, lakmuszpapír, vízüveg stb. [85]. 316