Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

tárgytörténeti munkájában erre a figyelmet, de a részletes elemzésre ott érthetően nem térhetett ki [28]. Űjabb, többször idézett, a Tanácsköztársaság jubileumára írt cikkében a tervezet ilyen szempontú részletes elemzésére ugyancsak nem volt lehetőség. Köte Sándor abban a hoszszabb dolgozatában, amely a munkaiskolának a Tanácsköztársaság ideje alatti problémáit általánosságban tárgyalja, a kémiai kísérleteztetés speciális kérdéseire csak pár mondatban utalhatott [29]. Az Iskolai Reformbizottság középiskolai vegytani albizottsága famelynek mozgatója Ballá Rezső volt, s amelynek tagjai között olyan tekintélyes neveket is találunk, mint Doby Géza, Maucha Rezső, Gombocz Endre, Rex Sándor, hogy csak az ismertebbeket említsük) jelentésében hangsúlyozta, hogy a vegytannak, mint a természettudományoknak általában „nem szabad katedra tantárgyaknak maradniok, hanem az ismereteket a tanuló saját megfigyelései, megállapításai eredményeként szerezze meg

:\ Tudatossá kell válnia minden tanító és természetbúvár előtt, hogy a természettudományos ismereteket mint természettanulmányok eredményeit kell megszereznünk és megszereztetnünk és nem mint könyvből tanulandó tárgyakat tanulnunk, illetve tanítanunk." „A tanulónak magának kell felfedeznie a természet igazságait — írja tovább a reformbizottság jelentése —. Kísérleteznie, észlelnie kell és a tanító munkája csak arra szorítkozzék, hogy a tanuló munkálatait észrevétlenül úgy vezesse és irányítsa, hogy a gyermek megtanuljon kísérleteiből olvasni, látni: megfigyelései gondolkodásra, kérdés feltevésre, sőt megválaszolásra is késztessék; a tanító mutatta kísérletek is ugyanerre ingereljék." Ezeket a klasszikusan szép, mai pedagógiai felfogásunkkal olyannyira egyező felfogásával a bizottság nem esett az egyoldalú empirizmus hibás túlzásába. Kiemelten foglalkozott azzal is, hogy a nevelőnek, ha bizonyos mértékben háttérben kell maradnia is, nehogy a tanulónak a megismerésen érzett nagy örömét megrontsa, ezen vágyakozás frisseségét tompítsa, de a vezetést határozottan kezében kell tartania, hogy a tanulók érdeklődését elkalandozni ne engedje, s a megfigyelést mindig a leglényegesebb irányba fordítsa. Nem engedi a javaslat elfelejtetni, hogy az iskolának rendszeres tárgyi ismeretekkel kell ellátnia a tanulókat. Talán a legjobban mutatja a javaslat lényegét egy mondat: „Nem az a fontos, hogy a tanuló sokat, sokfélét tanuljon, hanem úgy, hogy amit megszerez, az alapja legyen gondolkodásának, továbbfejlődésének; viszont a megszerzés módja is olyan legyen, hogy azzal megtanulja az újabb ismeretek megszerzésének az útját is." Ezek a rendkívül előremutató elgondolások a Tanácsköztársaság rövid ideje alatt nem mehettek át a gyakorlatba, elsősorban azért, mert nemcsak az oktatási módszert, de még a tantermeket is át kellett volna alakítaniok ahhoz. „A tanítás nem az emelkedő padsorokkal beépített '-kísérleti teremben«, hanem a laboratóriumban folyik" — írja a javaslat. A módszer sikerének előfeltételét abban látta a bizottság, hogy egyegy kísérletező csoport létszáma ne haladja meg a 15-öt. Ügy képzelték, hogy az osztályok fele kémiai, másik fele viszont fizikai kísérleteket végzett volna ugyanabban az időben, illetve ott, ahol az illető évfolyamban 303