Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

sek maguk is elismerik anélkül, hogy ismerték volna a szombathelyi érte­kezleten elhangzott konkrétumokat. a) Hivatástudatuk Egykori hallgatóink — minden szakfelügyelői jelentés egyhangú megállapítása szerint — komoly hivatástudattal és ügyszeretettel végzik munkájukat. A nevelő­testületekbe rövid, idő alatt be tudnak illeszkedni. (Különösen azokról szólnak nagy elismeréssel, akikről utólag megállapítottuk, hogy főiskolai pályafutásuk alatt moz­galmi funkciót töltöttek be.) Csaknem mindenütt be is fogadták őket. Ebben a tekintetben kedvezőtlen jelen­ségeket, vagy elfogult helyi véleményeket alig jeleznek a felügyelők. Véleményük szerint a fiatal pedagógusok udvariasak, előzékenyek, szerények, a segítségért hálá­sak; „a tapasztaltabb kollégáik segítő tanácsait, sőt bíráló észrevételeit is szívesen fogadják", általában jó kartársaknak bizonyulnak. Kevés bennük viszont a kezdeményezés iránti hajlam, lendület. Megbízásra vagy felszólításra azonban részt vesznek bármilyen munkában és azt becsületesen el is végzik. Így pl. több jelentés is említi, hogy a szaktárgyi munkaközösségben jelentős munkát végeznek; szemléltető eszközök készítésére is vállalkoznak, bár ehhez rend­szerint biztatást, segítséget várnak. Csaknem minden szakfelügyelői tájékoztatás kiemeli, hogy egykori hallgatóink emberi, nevelői magatartása ellen nem merülnek fel kifogások. Tudatosan töreksze­nek minden tekintetben jó példát mutatni tanítványaiknak. Sokan úttörő rajvezetők, s ebben a minőségükben is komoly hatást igyekeznek gyakorolni tanulóközösségükre. Jó néhány jelentés kiemeli azt a lelkes igyekezetet is, amellyel a társadalmi és politikai munkában, ünnepélyek szervezésében részt vesznek, így pl. azt a buzgal­mat, mellyel előkészítették a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeket. Kezdeményezésük alapján nem egy helyről aján­dékokat, albumokat küldtek a szovjet iskolásoknak. A szocialista szellemű nevelés szolgálatában készségesen illeszkednek bele az iskolákban kialakult követelményrendszerbe. Magukévá teszik a közösség által elfo­gadott alapelveket. De ha nem koronázza mindjárt siker fáradozásukat, hamar letör­nek, elkedvetlenednek, s nem magukban, hanem a gyermekekben keresik a hibát. „Nincs bennük érdeklődés, fegyelmezetlenek" stb. —• mondják. A falu életébe való beilleszkedésük azonban már nem eléggé problémamentes: „Fiatal kollégáink — még ha falusi származásúak is — a főiskolai évek alatt eltávo­lodnak a falutól, annak mindennapi, élő problémáitól... Ez kezdetben rányomja bé­lyegét pedagógiai és társadalmi tevékenységükre: a problémákat nem érzik sajátjuk­nak is ..." (Hajdú-Bihar megye.) A szaktárgyi (szakmai) önképzés lehetőségeivel szívesen élnek, mert ennek a munkájuk szempontjából való közvetlen gyakorlati hasznát a legtöbbször azonnal lemérhetik. „A pedagógiai szakkönyvek és módszertani folyóiratok viszont nem na­gyon érdeklik őket: egy részük egyáltalán nem is tud a létezésükről..." (Hajdú-Bihar megye). Heves megyéből azt jelzi a testnevelési szakfelügyelő, hogy a szakmai tovább­képzésben a többség szívesen vesz részt, de olyanok is akadnak, akik túlzott önbizal­mukkal még a tanácsokat sem veszik szívesen. b) A reformdokumentumok ismerete és felhasználása Az oktatási reformdokumentumok közül a tantervet általában kevéssé ismerik, az egyes osztályok tantervi anyagáról, tantervi utasításáról, követelményrendszeréről alig tájékozottak. Nem egy szakfelügyelő tesz arról említést, hogy az Utasítások he­lyett inkább a kézikönyveket használják, mert ennek jobban meglátják a közvetlen és konkrétebb gyakorlati hasznát. Ezeknek a beszerzését energikusan kérik, sőt ma­guknak is megvásárolják. Az általános iskolai Nevelési tervet általában csak hallomásból ismerik: „beval­lásuk szerint a főiskolán csupán hallottak róla, de a gyakorló iskolában sem látták rendszeres felhasználását." A szakfelügyelet tájékoztatásaiból egyértelműen megállapítható viszont, hogy a hallgatók nagy része ismeri az oktatási reformtörvény alapvető irányelveit, tenden­ciáit; többségük elsősorban a reformtankönyvek és kézikönyvek alapján törekszik arra, hogy oktató munkájukban az élet, a gyakorlat, a termelés igényeire legyen 468

Next

/
Oldalképek
Tartalom