Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

műveltségének öntevékeny fokozására, társadalmi és népművelő kötelességei­nek teljesítésére? 4. Kellő hatást tud-e gyakorolni a tanszék oktatói kara, illetőleg tanszéki meto­dikusa abban az irányban is, hogy hallgatói a tanári hivatás gyakorlásához szükséges olyan teendőket is maradéktalanul és pontosan el fogják látni, mint pl. tanmenet­készítés, óravázlatok készítése, szemléltető eszközök előállítása, anyakönyvi, osztályzó naplók stb. helyes és pontos kezelése? 5. Milyen konkrét hiányosságokat tapasztal a tanszék saját tanárképző munká­jában; mi okozza ezeket, és véleménye szerint hogyan lehetne mindezeket felszámolni ? b) A megyei művelődési osztályokhoz, illetve az általános és szakjelügyeleti szervekhez intézett kérdések Az alábbiakban felsorolt kérdéseket azoknak a megyéknek küldöttük el, ame­lyekben végzett hallgatóink többsége elhelyezkedett. (Heves, Nógrád, Borsod-Abaúj­Zemplén, Hajdú-Bihar, Pest.) 1. Mennyiben, milyen eredménnyel valósítják meg volt hallgatóink az oktatási reformtörvény irányelveit, azaz a) össze tudják-e oktató-nevelő munkájukat kapcsolni az élettel, a gyakorlattal, a termeléssel? b) Milyen mértékben és kellő eredménnyel tudják-e emelni tanítványaik kor­szerű természettudományos általános és szakmai műveltségének színvonalát? c) Milyen látható eredménnyel törekszenek arra, hogy a szocialista világnézet és erkölcs alapján igaz hazafiakat, jellemes és törvénytisztelő állampolgárokat neveljenek, akik forrón szeretik hazánkat, népünket, odaadással szolgálják a szocializmust, a békét, a népek testvériségének ügyét, építik és védik a nép államát? 2. Mennyire ismerik és alkalmazzák az iskolareform törvény dokumentumait, azaz a) a Tantervet és Utasításokat, a Nevelési tervet, a Rendtartást, a szaktárgyi útmutatókat, módszertani leveleket, kézikönyveket? b) Mennyiben tartják szem előtt a kommunista szaktanári és emberi magatar­tás követelményeit? c) Szükségét érzik-e a szakmai és ideológiai önképzésnek és milyen mértékben törekszenek erre, továbbá általános műveltségük öntevékeny fokozására? 3. Hogyan, milyen kötelességtudással, hivatásszeretettel és pontossággal látják el a tanári hivatással járó adminisztrációs teendőket (pl. tanmenetkészítés, óravázlatok készítése, szemléltető eszközök előállítása, gyűjtése, anyakönyvi és osztálynaplók stb. helyes és pontos kezelése)? 4. Hogyan látják el osztályfőnöki nevelő és adminisztrációs teendőiket? Mi okoz nekik ebben nehézségeket (pl. a munkaterv elkészítése vagy a konkrét nevelőmunka megszervezése, az osztályukban tanító tanárok munkájának koordinálása, az úttörő­rajjal való együttműködés, az úttörőmozgalom segítése, a szülők közösségének ki­alakítása és az együttes nevelőmunkára való megszervezése stb.) ? 5. Milyen hivatástudattal és eredménnyel vesznek részt a népművelő munkában? 6. Milyen mértékű szaktárgyi felkészültséget és hiányosságokat tapasztalnak a fiatal kartársaknál? 7. Hogyan ítélik meg a szakfelügyelők a fiatal tanárok pedagógiai felkészültsé­gét, lélektani, neveléselméleti, didaktikai stb. tájékozottságát és a gyakorlati tanítá­sokra való előkészítését? 8. A szakfelügyelők általában mely területen tapasztalnak a kezdő tanároknál a) előremutató, megnyugtató tényeket, és b) mely területen nyugtalanító hiányosságokat? 9. Nagyon kérjük a szakfelügyelői kar bizalmas tanácsát arra vonatkozólag is, hogy milyen főiskolai preventív munkára lenne szükség szerintük a negatív jelensé­gek kiküszöbölésére? Mit tennének pl. helyünkben a tanárképzés hatásfokának meg­javítása érdekében? 464

Next

/
Oldalképek
Tartalom