Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)
let bevonjuk a tájékoztatásba. Mivel azonban az első alkalommal adminisztrációs nehézségekbe ütköztünk volna, ha volt hallgatóink jelenlegi igazgatóitól is tájékoztatást — pl. minősítést — kérünk, ezért erről akkor le kellett mondanunk. Tekintettel arra, hogy a fent megjelölt információk megszerzésére a pedagógiai gyakorlatban jól bevált formákoai kívül egyéb korszerűbbnek tekinthető eljárás sem a hazai, sem a külföldi irodalomban nem állt rendelkezésünkre, a hagyományos kérdőíves, illetve ankét módszerformát alkalmaztuk motiválva azzal, hogy a klasszikus formákat megkíséreltük felsőoktatási isziinten alkalmazni. Eljárásunk tehát a következő volt: A) Kérdőíveket küldtünk: a) a főiskola szaktanszékeihez; b) a főiskola körzetébe tartozó megyei tanügyi hatóságokhoz, c) a főiskolán végzett, s az említett megyei hatóságok alkalmazásában álló volt hallgatóink egy igen jelentős részéhez. B) 1967-ben külön ankétokat rendeztünk a fent említett hatóságokkal és személyekkel, kibővítve — ahol erre lehetőség volt — az egyes iskolák igazgatóival. Mind a kérdőívek, mind a megbeszélések anyagát a továbbiakban részletesen ismertetjük. 1. Az érdekeltekhez intézett konkrét kérdések a) A főiskolai tanszékekhez intézett kérdések a következők voltak: 1. Milyen mértékben tudja végrehajtani a tanszék oktató kollektívája mindazokat a tanárképzési feladatokat, amelyeket a tanárképző főiskolák tanterve és programja a nevelés- és iskolaközpontúság megvalósítása érdekében előír? 2. Mennyiben sikerült és sikerül a tanszéknek a hallgatókat arra nevelni, hogy az iskolareform irányelveit oktató-nevelő munkájuk során megvalósítsák, azaz: a) szorosabbá tudják-e majd tenni oktató-nevelő munkájuk kapcsolatát az élettel, a gyakorlattal, a termeléssel? b) Alkalmasak lesznek-e tanítványaik arra, hogy mind magasabbra : emeljék saját tanítványaik korszerű természettudományos általános és szakmai műveltségének színvonalát? c) Rendelkeznek-e mindazokkal a képességekkel és hivatástudattal, hogy a szocialista világnézet és erkölcs alapján igazi hazafiakat, jellemes és törvénytisztelő állampolgárokat neveljenek, akik forrón szeretik hazánkat, népünket, odaadással szolgálják a szocializmust, a békét, a népek testvériségének ügyét, építik és védik a nép államát? 3. Véleménye szerint milyen mértékben tudott és tud eleget tenni a tanszéki kollektíva annak a követelménynek, hogy hallgatóit a főiskolai tanulmányi idő alatt megismertesse: a) az iskolareform dokumentumaival, azaz a Tanterv és Utasítások anyagával, követelményrendszerével, esetleg a Nevelési tervnek, Rendtartásnak a szaktanárokra vonatkozó igényeivel, a szaktárgyi útmutatók és módszertani levelek anyagával, a nevelőtestületben reájuk váró közösségi feladatokkal, b) a kommunista szaktanári és emberi magatartás kívánalmaival, továbbá, hogy c) alkalmassá vált-e hallgatósága a szakmai és pedagógiai önképzésre, általános 463