Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

ionkoncentrációját. Ez a változás a csapadék nagyságától, intenzitásától, az évszaktól és nem utolsósorban a karszt jellegétől függ. Az aggteleki karszt nagy áradásai során jelentős mértékben, többnyire ugrásszerűen megváltozik a víz vezetőképessége. Ezzel szemben — saját méréseim alapján mondhatom, hogy — a Bükkplato nyugati felén a lehullott csapadék — a karszt sajátosságaiból adódóan — nem okoz jelentős változást a források ionkoncentrációjában. A változás megkésve, elnyújtottan és kismértékben jelentkezik. A műszer által nyert adatokból értékes következtetéseket vonhatunk le egy karsztos terület jellegzetességeire vonatkozóan, más vizsgálati eljárásokkal együtt. A vegyelemzés adatainak változása közel párhuzamos a fajlagos vezetőképesség adatainak változásával. Míg a vegyelemzés igen fáradságos, például egy karsztforrás vizének árhullám idején bekövetkező változásainak gyakori mérésekkel történő regisztrálása, addig a műszerrel gyorsan és jó eredménnyel dolgozhatunk. A méréssorozat céljának megfelelő értékkel és pontossággal. A karszthidrológiai kutató munkában a műszer másik használhatósági területe a vízjelzések eredményeinek kimutatása. Az előbbi eseteknél a víz ionkoncentrációja természetes hatásokra változott meg, a vízjelzéseknél mesterséges úton növeljük a víz ionkoncentrációját. Ha egy víznyelő hovatartozását, illetve egy forrás vízgyűjtő területét kívánjuk meghatározni, víz jelzést alkalmazunk. A víz jelzések különböző módjai közül sok eseben legcélravezetőbb a vegyi anyaggal pl. konyhasóval történő vízjelzés. A jelzés során megváltoztatott ionkoncentrációt műszerünk érzékenyen és azonnal jelzi. Szemben a rendszeres mintavétellel és annak klorid ionra történő titrálásával. 3. A kémiai vízhozammérésnél ismert töménységű sóoldatot egyenletes vízhozammal és folyamatosan adagolunk Mariott palack segítségével. A vízfolyás nagyságától függően a tökéletes keveredés után egy erősen felhígult oldat formájában állandósul a vízfolyás sókoncentrációja. A sózásos kísérlet során egyenletes adagolás mellett egy emelkedő tendenciájú értéksort kapunk, majd az értékek egy szinten maradnak addig, ameddig a Mariott palack adagolja a nagykoncentrációjú sóoldatot. Titrálásos módszernél rövid időközökben vett minta titrálása szükséges. A titrálások értékei változnak, majd egy szinten megállapodnak. A kémiai vízhozamok számításához (egyenletes só adagolás esetén) csupán a megállapodott érték szükséges. A műszer segítségével ezt a stagnáló értéket beállta után azonnal és félreérthetetlenül megkapjuk. A titrálást elegendő az ekkor vett mintából elvégezni, hogy a vízhozam-számításhoz mgban kapjuk meg a sókoncentráció növekedést. Ezzel elkerüljük az egész mintasor titrálását, amelynek csak közvetett célja van. Hiszen csak a stagnáló sókoncentráció mérése, illetve értéke szükséges. A titráláshoz a mintavételnek kis időközökben kell történni, így a titrálások általában csak a kísérlet után végezhetők el. Tehát nagyszámú, mintavevő üveg és azok gondos kezelésétől mentesülünk a műszer segítségével. A titrálásos meghatározásnál a szükséges értéket csak a kísérlet lefolyása után kapjuk meg. A műszer segítségével közvetlenül kapjuk meg azt az értéket, ahol a koncentráció stagnál és alkalmas a számításhoz érté454