Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1968. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 6.)

ciája volt. A nagy tanárszükséglet a rövid képzési idő (2 év) szükségességét hozta felszínre. Ezért a tanítandó szaktárgyi anyag nagy mennyiségét oly körültekintő válogatásnak kellett alávetni, ami hosszú időre és alapjaiban eldöntötte a pedagógiai főiskolákon a bölcsészeti karok előtt hosszú ideig kísértő dilemmát: tudósképzés vagy tanárképzés. A pedagógiai főiskolákon kizárólag csak tanárt lehetett, kellett és kell ezután ís képezni. Ezeknek az intézményeknek pedagógiai jellege, a pedagógusképzés elsődlegessége mindvégig tükröződött egész oktatási-nevelési koncepciójának pedagógiai irányultságában: a szaktanszékek céltudatos tanárképző tevékenységében, a. szakmai anyag kiválogatásában, a hallgatók mély és céltudatos politikai nevelésében, a falusi pedagógus pályára való előkészítésben és annak céltudatos irányításában. Mindemellett a pedagógiai főiskolák, ha szűk keresztmetszetben is, de igen széles skálájú intézmények, hiszen társadalomtudományokat, természettudományokat, művészeti tárgyakat, testnevelést, valamint műszaki és mezőgazdasági jellegű tantárgyakat oktatnak egymással igen jó kölcsönhatásban. Miközben a jobb és gyakorlatiasabb képzés érdekében a lehetőséghez mérten változtattuk képzési rendszerünk időtartamát és módját, egy új elgondolás igen heves vitája bontakozott ki országosan a pedagógiai főiskolák és az egyetemi tanárképző fakultások profilja között. Ezek a viták — melyekben eldöntendő kérdésként vetődött fel az egyetemek tanárképző tevékenysége mellett a főiskolák létének szükségessége — végül is a józan érvek győzelmével végződtek. Visszavonhatatlanul megszületett az a megállapítás, hogy a pedagógiai főiskolák szükségesek, a népi demokrácia sajátos intézményei, melyek — az esetlegesen felmerülő itibáik ellenére is — értékes nevelési tapasztalatokkal rendelkeznek és oktató-nevelő munkájukban egyre közelebb tudnak kerülni a mindennapi élet gyakorlati követelményeihez. Tanárképző főiskoláink húszéves története nem volt gondtalan és vitamentes. Életük — különösen a képzés idejét és módját illetően — sokszínűséget takar. Különösen a kezdeti gyakori változtatásokat a szükség, a nagy pedagógushiány és az oktatás körülményei tették indokolttá. Ha a megtett út sok nehézsége és néhány hibás lépése az eredményekkel együtt is járt, nyugodtan elmondhatjuk, hogy a pedagógiai, illetve a tanárképző főiskolák első húsz éve aktív részese volt népköztársaságunk küzdelmeinek és eredményeinek, azzal a több mint 40 000 pedagógussal együtt, melyet e két évtized alatt képzett általános iskoláink számára.. II. E röviden vázolt két évtizedes történelemben megyénk és városunk főiskolája, az Egri Tanárképző Főiskola élete és munkássága is előkelő helyet foglal el. Főiskolánk ,,szülővárosa" Debrecen volt. 1948 őszén a debreceni Tudományegyetem kihasználatlan épületrészében szűkös körülmények között kezdett „lábra állni" egy új felsőoktatási intézmény, a Debreceni 6