Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1968. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 6.)

Pedagógiai Főiskola. Tizennégy „tanszék" — a tanárképzés ügyét szerető és elszánt — 18 oktatója, valamint első 117 hallgatója közös erővel oktatva, tanulva kezdték építeni főiskolájukat a hároméves, kétszakos képzés keretében. A szerény körülményekre jellemző, hogy a főiskola első évének hivatalos, ünnepi megnyitására is csak a II. félév megkezdése után (1949. március 12.) kerülhetett sor. Ha a körülmények szerények is voltak, a kilátások, a megszületett új főiskola jövője szépnek és biztatónak ígérkezett. Az első igazgatói exposé, I. ötéves tervünk évi 1500 fős újonnan képzett pedagógus igényéről, így a főiskola hallgatói létszámának szinte azonnali megkétszereződéséről (1949-ben 240 fő I. éves) beszélt és azokról a terhekről, melyet a reform szellemében 1949-ben megszűnő közel 60 tanítóképző intézet kiesése jelent majd a pedagógiai főiskolák számára. A debreceni tervek — a megindulás egy éve után — végérvényesen Egerben realizálódtak. Kormányzatunk 1949 nyarán a megszűnő egri jogakadémia helyébe ültette át a debreceni főiskolát, és így megszületett a sokak számára kedves intézmény: az Egri Pedagógiai Főiskola. Felsőoktatási intézménye lett tehát e nagy múltú hős városnak. Indokolttá tették átjövetelét a politikai és kulturális élet decentralízálódásának helyes szempontjai is. A tapasztalat azóta beigazolta, hogy az északkeleti országrésznek igen nagy szüksége volt az új általános iskolai tanárokra. Az elmúlt évtizedekben Borsod, Hajdú, Heves, Nógrád és Szabolcs megyék igényelték a legtöbb új tanerőt főiskolánktól. Főiskolánk 45 oktatója és 350 hallgatója alig hogy beköltözött a Líceum — felsőoktatási célra nehezen használható — robusztus épületébe, változás állott be képzési idejében. Közoktatásügyünk felelős szervei 1950-ben úgy látták, hogy a gyorsan fejlődő általános iskolát fokozottabb ütemben kell tanárokkal ellátni. Ezért a főiskola képzési idejét két évre szállították le és kiegészítésül bevezetésre került fiatal kezdő tanáraink részére az ún. gyakorló év is, melynek sikeres leteltével — első ízben 1952-ben — államvizsgával zárták tanulmányaikat. Ezzel párhuzamosan egyre szélesebb keretek között folyt az általános iskolai tanítók szaktanárokká való átképzése levelező oktatás formájában. Ez az oktatási forma számszerűleg kétségkívül jó eredményeket hozott. Ugyanis a levelező képzés első periódusában, azaz 1955-ig csak az egri főiskola egyedül 3250 tanító átképzését oldotta meg és adott részükre szaktanári diplomát, ugyanakkor, amikor a nappali tagozaton ezen időintervallumban 1400 megfelelően kiképzett szaktanárt adott általános iskoláinknak. így tehát a kétéves képzésben összesen 4650 pedagógust. A képzési időnek két évre való leszállítása azonban lényegesen befolyásolta a főiskolai szakoktatást. Tanáraink előtt nem volt kétséges, hogy a kétéves tanárképzés mindenféleképpen átmeneti, szükségmegoldás csupán, mivel e röpke két év az elmélyült szakoktatáshoz és tanuláshoz egyaránt elégtelen. Különösen hiányos volt e periódusban a gyakorlati kiképzésünk. Ezen a problémán az sem segített, hogy tanszékeink létszámát olyan oktatók beállításával növeltük, akiknek egyedüli feladatuk a gyakorlati képzésünk irányítása volt, sőt a rövid időre bevezetett egyszakos tanárképzés rendszere sem. Érthető tehát, hogy tanácsi szerveink 7