Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1966. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 4.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: A XX. századi polgári reformpedagógia erkölcsi nevelési törekvései

sokat idézett német nacionalista pedagógus, Georg KERSCHENSTEINER is. A nevelés irányát, társadalmi-politikai célját tekintve ugyanis Kerschensteiner vitathatatlanul konzervatív-nacionalista alapon áll. Az ő „állampolgári nevelése" hangsúlyozza, hogy az ifjúság vesse magát alá minden elismert tekintélynek és küzdjön a „belső ellenség" (— a forradalmi proletariátus, a munkásosztály) ellen. (Vö. Medinszkij: A nevelés története. Bp. 1951. Közokt. Kiadóváll. 299— 300 1.) E megnyilvánulások vitathatatlanul a konzervatív, reakciós nacionalista pedagógia szólamai. — Másrészt viszont Kerschensteiner „munkaiskolái" koncepciója, gyermeklélektani tájékozódása a reformpedagógia irányába is mutat. Nem véletlen tehát, hogy Medinszkij idézett neveléstörténetében a polgári reformpedagógiától elkülönítve tárgyalta. Kerschensteiner újabb német méltatói pedagógiájának tárgyiasságát emelik ki. Ez a kerschensteineri munkaiskola „alaptörvénye" — hangsúlyozta Therese HAGENMAIER 1964-ben. E tárgyias nevelői magatartás gyümölcseként az önkritikus gondolkodás, az akaraterő fejlesztését emelik ki — természetesen a liberális polgári nevelés értelmezésében. („Neue Aspekte der Reformpädagogik", fent id. kiadv., 1964., 13—63. 1.) ** * Nem kétséges, hogy liberális, individualista szemléletük lényegesen különbözik a szocialista pedagógiától. Az is bizonyos azonban, hogy az első világháború után nem a liberális polgári reformpedagógia a szocialista pedagógia „főellensége", hanem a reakciós nacionalizmus, sovinizmus, a fasizmus pedagógiája. Ezért szükséges a reformpedagógiát differenciáltan értékelnünk, egyes tanulságos, becses vonásait elismernünk, tapasztalataikat — kellő kritikai alapon — méltányolnunk. — A második világháború után a harcos, konzervatív-ellenes, újító szellemű, szinte „lázadó" színben feltűnő polgári reformpedagógia — már a múlté a polgári pedagógiában. A reformpedagógia számos gondolata — elsősorban a gyermeki aktivitás erős hangsúlyozása, érvényesítése — átment a polgári pedagógiai köztudatba, szinte közkinccsé lett. Sok tekintetben vegyült, összefonódott a reformpedagógia a konzervatív pedagógiával. Ezért manapság már a polgári reformpedagógia — annak harcos, konzervatív-ellenes értelmében — „történelmi kategóriává" lett. Jellemző az is, hogy sok esetben a polgári reformpedagógia individualizmusa a második világháború után harcos, antikommunista jelszóvá lesz. Pl. Gerhard MÖBUS (Psychagogie u. Päd. des Kommunismus", —• Westdeutscher Verl., Köln u. Opladen, 1959. —84. 1.) egyenesen azzal vádolja Makarenkot, hogy „nem becsüli a személyiséget;" a munkára nevelést pedig — nyilvánvaló elfogultsággal, torzítással önfelejtésként, illúzióként, kompenzációként emlegeti. — Wolfgang KLAFKI a szocialista politechnikai képzést „ideológiai elfogultsággal" vádolja, melyben a „valódi kritika gátolja a reflexiót". (W. Klafki: 72