Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1966. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 4.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: A XX. századi polgári reformpedagógia erkölcsi nevelési törekvései

Studien zur Bildungstheorie u. Didaktik. Verl. Jul. Beltz, Weinheim, 1963. —66. old.) Jól nyomokövethető az említett eklektikus összeolvasási tendencia az iskola „életszerűségének" többértelmű, elmosódott jelszavában. (Vö. Karl ODENBACH: „Studien zur Didaktik der Gegenwart". Georg Westermann Verl., Braunschweig, 1961. — 9—50. lap, „Das Schulleben" című tanulmányban.) Lényegesen különbözik ez az eklektikus, vitalisztikus, szubjektívista életszerűség a szocialista munkaiskola hasonló hangzású jelszavától, mely a termeléssel, a társadalmi élettel való szoros kapcsolat kiépítését kívánja. Hasonló eklektikus irányzat tapasztalható a fegyelemről és a tekintélyről alkotott polgári pedagógiai szemléletben is a második világháború után. Napjainkban a polgári szerzők többsége határozottan elveti a fegyelem és tekintély konzervatív értelmezését, — de századunk elejének anarchikus reformpedagógiai jelszavaival szemben — az iskola, a nevelés nélkülözhetetlen tényezőinek ismerik el a fegyelmet is, a felnőttek tekintélyét is. Hangsúlyozzák, hogy a fegyelem biztonságot ad, célszerű, gazdaságos munkát tesz lehetővé, ugyanakkor életszerű legyen. (Vö. Walter HORNEY — H. A. MÜLLER- Schule und Disziplin. C. Bertelsmann Verl., 1964. Gütersloh. — 12—109. old.) — A modern iskolában újszerű, alkotó, dinamikus tekintélyre van szükség PÖGGELER szerint. („Moderne Jugend u. neue Autarität", Verl. Herder,—Freiburg—Basel—Wien, 1965. Szerzők: H. F. JOOS és Fr. PÖGGELER, — 73—77. old.). Félreértések elkerülése végett hangsúlyozni szükséges, hogy a nyílt antikommunista fellépés, a szocialista pedagógia ilyen torz, elfogult „bírálata" korántsem általános a mai reformpedagógiában, napjaink polgári pedagógiájában. Mégsem lenne helyes azonban a reformpedagógia bizonyos korszerű, esetenként számunkra is tanulságos vonásai miatt — megfeledkezni arról, hogy az individualista, liberális „gyermekközpontuság" — szembenáll a szocialista kollektivizmussal. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy — ugyanakkor, amikor a szocialista pedagógiát világnézeti elfogultsággal vádolják, ők maguk is elfogultak a polgári társadalom, a polgári nevelés javára. Végül szimptomatikus vonás, hogy napjainkban a reformpedagógiai jelszavak konzervatív-ellenessége, harcossága úgyszólván eltűnt, sőt a konzervatív pedagógiával egyre jobban összemosódnak a reformpedagógia „határai" — ugyanakkor feltámadt az antikommunizmus, az egyéniség és a „szabadság" érdekeinek védelmezése — a szocialista pedagógiával szemben. E jelenségek teszik talán indokolttá, hogy foglalkozzunk a polgári reformpedagógia kritikai elemzésével — reális, dogmatizmustól, sematizmustól mentes, megalapozott értékelésre törekedve. 73