Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1966. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 4.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: Erkölcsi nevelési problémák a magyarországi vidéki pedagógiai sajtóban 1867—1945.

molyan gondolni, hogy a rend romlásának oka lehetne az, hogy a tanító név szerint szólít felelésre . . .?) A folyóiratokban gyakran olvashatunk a „vigyázó rendszerről" is a fegyelmezés érdekében. Vannak ellenzéki vélemények is a „vigyázó rendszer"-rel szemben. Egyes tanulókat kivételes helyzetbe hozhat, egyenetlenséget teremt az osztályban stb. Gyakorlati — esetleg kényelmességi — okokból azonban széleskörűen elterjedt a vigyázók alkalmazása. A „Tanítóegyesületi Értesítő"-ben (Torda, 1902/1. sz., Molnár János) többoldalú elemzést olvashatunk a vigyázók alkalmazásáról. Foglalkozik az idézett cikk a vigyázók kijelölésével, hatáskörével, ellenőrzésével. Fontos követelményként állítja fel, hogy a „vigyázóság" ne legyen tartós, ne teremtsen egyes tanulók számára kivételezett helyzetet. Hetenként váltsák őket, a nevelő ellenőrizze rendszeresen működésüket, „bíráskodási joguk" ne legyen. (Az említett váltásos rendszer technikája bizonyos mértékig emlékeztet a mai „hetesi" rendszerre, — persze azzal a nem elhanyagolható minőségi különbséggel, hogy nálunk a hetesi rendszer a szocialista közösségi nevelés egyik mozzanata és nem azonosítható funkciója a régi ,,vigyázó"-val.) A sok konzervatív, középszerű, porlepte írás között azonban akad friss, hangulatos, életszerű is némelykor. Ilyen a „Zsilvölgyi Iskola" 1911/1. számában Tordai Lajos cikke: „Az ismerkedés." Leírja, hogyan találkozik először a tanulókkal, hagyan telnek az első napok. A tanító kezdetben magukra hagyta tanítványait: válasszanak maguknak „vezért." Nagy verekedés támadt. Benyitott. Zűrzavar fogadta: a verekedő gyerek mentegetőzik, egy másik meg árulkodik. Lecsendesíti az osztályt. A gyerekeket meglepi, hogy a tanító nem büntet. De ebből az apró jelenetből már sok mindent megtudhatott a tanító az osztályra, növendékeire vonatkozóan. Pár nap alatt e módszerrel jól kiismerte tanítványait a szerző. Tudta, ki a rendbontó, ki a legerősebb, ki a leggyávább, — ki az árulkodó, a verekedő, a szelíd, a félénk stb. — és mikor mindezt már regisztrálta, egy szép reggel a tanító is „bemutatkozott". Felállás után rendezkedett, elhelyezte, ültette az osztályban tanítványait. „És kezdjük a tanulást mi jó ismerősök!" — végződik ez a dramatikus, impresszív cikk. Nem azért idéztük gondolatmenetét, mintha az ilyenféle eljárást tökéletesnek, mintának lehetne tartani. De mindenesetre ötletes és lehet, hogy adott esetben eredményes is volt. Arra feltétlenül bizonyság ez a rövid írás, hogy voltak 50 évvel ezelőtt is pedagógusok, akik elkerülték a maradi sablonokat, a merev kényszer-fegyelmet és a gyermeket cselekvése, magatartása, „természetes mozgása" alapján akarták megismerni. Ilyen életszerű tapasztalás, ilyen gondos megfigyelés után, tapasztalataikat mérlegelve törekedtek rendet, jó munkafeltételeket, derűs hangulatú munkát kialakítani. ** * 45