Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1965. 1. köt. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 3.)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Kővári László: A vágtafutás és a biomechanikai törvényszerűségek

függőleges ingadozás, annál több munkát kell végezni azonos teljesítmény eléréséhez. A kapott eredményt érdemes összehasonlítani a légellenállási számításnál kapott értékkel. Vizsgáljuk meg ezek után a támaszreakció alakulását! Newton III. törvénye alapján a támaszreakció nagysága megegyezik azzal a nyomással, amelyet a talp a talajra kifejt, iránya pedig ellentétes .azzal. A test egyes pillanatnyi mozgásfázisainak megfelelően nagyság és irány szerint változó. Függ a test tömegétől, a mozgás sebességétől, az izületek és izmok tevékenységétől, mindenkori irányát pedig a támaszfelület és a súlypont pillanatnyi helyzetét összekötő képzeletbeli egyenes adja. Futásnál a támaszreakció periodikusan hat, amikor a futó érintkezik a talajjal. A lendítés és elrugaszkodás ereje, valamint a külső erők együttes fékező ihatása a törzs bizonyos dölésszög-ét 'eredményezi. Vágtafutásnál ez a dőlésszög értelemszerűen fokozott mértékben jelentkezik, hogy a súlypont minél előbb átkerüljön az alátámasztási ponton. A gyakorlatban két jellegzetes hiba szokott előfordulni: A törzs fokozott mérvű előre dőlése kedvező feltételt jelent ugyan az elrugaszkodáshoz, de megnehezíti a lendítő láb előre hozatalát és megrövidíti a lépést. A kisfokú előredőlés pedig a hegyesszögben végrehajtott elrugaszkodást gátolja. Az egyes mozgásfázisok egymásba kapcsolódása eredményezi a futóritmus-t. A ritmus elválaszthatatlan a mozgástól, a mozgás végrehajtásában jelentkezik. A futás ritmusa azonos szerkezetű szakaszok folyamatos ismétlődéséből áll, a térbeli helyzetek, elmozdulások és azok időbeli lefolyása megközelítően azonos módon történik, ezért egyenletes lüktetések jellemzik. A futóritmus színezete aszerint alakul, hogy a futólépéseket alkotó mozdulatok között milyen irány-, kiterjedés- és sebességbeli különbségek vannak. Érdekes, hogy hazai szakirodalmunkban ezzel a fontos kérdéssel alig találkozhatunk, s még kevésbé az edzői gyakorlatban. Pedig érdemes vele foglalkozni! Élversenyzőink technikája táv közben megfelelőnek, szinte tökéletesnek mondható, a táv vége felé azonban komoly ritmuszavarok tapasztalhatók. Ennek fő oka egyrészt a kellő felkészültség hiányában, másrészt a technikai végrehajtásban keresendő. Versenyzőinkben nem alakult ki egy olyan egyéni technika, amely a táv végéig helyes ritmusú mozgást eredményezne. A ritmusváltozást a fáradtság okozza. Ennek következtében a lépésszaporaság csökken. Hogy a futássebesség mégse csökkenjen, a versenyző lépéshosszát igyekszik növelni. Ezt viszont csalk akkor éri el, ha .a technikában bizonyos módosításokat alkalmaz. Nem sietteti annyira .a talaj érést, ugyanakkor törekszik a minél gyorsabb lendítésre. A ritmus változása tehát a teöhnikai változás függvénye. Az aritmiának legtöbb esetben az az oka, hogy a comb lendítése későn következik be, de oka lehet az i;s, hogy a futó sietteti a talajérést. A ritmuszavarok akadályozzák a gyorsaság kifejtését, ezért a vágtafutás oktatása elsősorban a megfelelő ritmus kialakítása szempontjából történjék. Sportbéli gyorsaság alatt az ideg- és izomrendszernek azon képes,526