Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1965. 1. köt. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 3.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Nagy Sándor: A nemzedékváltás regénye (Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes)

tokra is. A Nyugat közvetlen elődjének számítható Szerda több alkalommal hozta Gárdonyi írásait (pl. Melyik a kettő közül? 1906. 25—33. lap), és a legkiválóbb kritikusok foglalkoztak benne műveivel. Ha Az öreg tekintetes problémáját szeretnénk megvilágítani, feltétlenül figyelnünk kell az eddig elmondottakra. Gárdonyi Egerbe költözése után éppen a század első öt évében még intenzív kapcsolatot tartott fenn a legjelentősebb irodalmi fórumokkal és a legszámottevőbb írókkal. Az öreg tekintetes témájának érlelődése éppen erre az öt évre esik: Gárdonyi József könyvéből tudjuk, hogy az író először 1899. december 2-án foglalkozott a regénnyel, de megírását többszöri újrakezdés és címváltoztatás után csak 1904. augusztus 2-án fejezte be [4]. Az a tény, hogy Gárdonyi ekkor még együtt tudott haladni a radikalizálódó polgárság irodalmi képviselőivel, arról tanúskodik, hogy a társadalmi problémák iránti érdeklődése, amely a 90-es években magatartásának fő meghatározója volt, a század első öt évében sem csökkent. Fel kellett tehát figyelnie azokra az átalakulásokra, amelyek a magyar társadalomban végbementek. A különféle szocialisztikus mozgalmak (városon és falun) ráébresztették a meglehetősen fejletlen és a hatalomból a feudális birtokos osztály által kiszorított polgárságot arra, hogy a polgári demokráciáért vívott harcban a tömegek mozgalmához kell kapcsolódnia. Csakhogy ilymódon az a sajátos helyzet állott elő, hogy Magyarországon nem az erős ideológiai alappal rendelkező polgárság szervezte maga mellé a tömegeket, hanem a gyenge és fejletlen polgárság csatlakozott a tömegeknek az ország demokratizálódásáért folyó küzdelméhez. Igaz, mégis ebből a szándékból született a Huszadik Század és a Társadalomtudományi Társaság, amely fórumokon a magyar középrétegek és a magyar polgárság tiszteletreméltóan és a munkásmozgalom mellett legszámottevőbben vívta küzdelmét a demokratikus és a mágnásföldbirtokos vezetéstől megszabadított új Magyarországért. Nem véletlen azonban, hogy ennek a radikálisabb polgári mozgalomnak a fellépése éppen akkor történik, amikor a Széli Kálmán vezette kormányzat egyre jobban eltér a szabadéivűség korábbi, az ipari és kereskedelmi tőke fejlődését támogató magatartásától, és egyre inkább a reakciós nagybirtokos-klerikális elemekre támaszkodott a dualizmus roskadozó épületének fenntartása érdekében. Amikor a szocialisztikus mozgalmak erősödésével a hivatalos kormányzat e mozgalmak elfojtásának szándékával vezérelve kezdett önálló úton járni, és a szabadelvűekkel szemben a kormányban is túlsúlyba kerültek a feudális elemek, a tőkésedő ipari és kereskedelmi polgárság jobban teret engedett a feudalizmus ellen irányuló radikális mozgalomnak, sőt támogatta is azt. A történelmi fejlődés által az országra kényszerített helyzetben tehát szükségszerűen szembekerült a régi feudális hatalom, — amelynek anakronisztikus volta egyre nyilvánvalóbbá vált — és a fejlődés irányát képviselő burzsoázia. Persze a radikális polgári szociológia sem tudta vállalni az agrárszocialista mozgalmakkal és a burzsoázia 234