Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1965. 1. köt. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 3.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr Bakos József: Comenius tankönyvei: III—IV. az Atrium és a Schola Ludus

kapunk részletes képet a szereplők előadásai nyomán. A Prológus külön is felhívja a hallgatóság figyelmét, hogy bár „ludicre et pueriliter", de nagyon is komoly dolgokról hallanak, sőt olyanokról (belila, caedes, sanguinis diluvia) is, amelyek könnyeket is fakasztanak a jó érzésű ember szeméből, s melyekkel valójában az emberi nem saját magát pusztítja (quibus se vastat humánum genus), ezért legyenek figyelmesebbek, mint eddig voltak (nünc excitatis adeste sensibus!). Ismét megforrósodik Comenius hangja, amikor a gondosabban szerkesztett s gyöngyszemenként pergő mondatok jól válogatott szavaiba önti gondolatait a békéről (Pax Optima Rerum .. . Pax una trumphis innumeris potior . . . stb.), de ugyanakkor azt is kimondatja egyik szereplőjével, hogy könnyebb beszélni, okos és szép szavakat mondani a békéről, s a békés élet hasznáról, mint a népeket megtartani a békében (facilius est de his philosophari, quam Populos perpetua in pace continere). Comenius azzal, hogy az alkotó, dolgozó emberek (pl. a paraszt és kézműves) jajveszékelő szájába adja a háborút elítélő mondatait, felnagyította e mondatokban kifejezett igazságokat és érzékletesebbé tette a pusztító háborúk borzalmait is: „Heu misero mihi, quo me vertam, quo fugiam? Hostis . . . infudit se ut dilivium in Terram nostram, ferro et igne vastat omnia: Heu heu!

. . . Hostis . . . impune grassatur, incendiis ac caedibus implet omnia!..." (Pars VII. Act. I. Sc. VIII.) Hányszor hangzott el hasonló vád és jaj a háborúk pusztításai miatt Comenius ajkán is. Ezért is van e mondatoknak oly szuggesztív erejük! Nemcsak a szónoki fogásra, s a költői kifejező erőre szánt nyelvi példákat kell látnunk azokban a szavakban, nyelvi képletekben, amelyekkel a háborúkat, a háború pusztításait festi, jellemzi [generis humani opprobria, mundi disperditio . . . nihil enim uspiam est tam sacrum et inviolabile, tamque celsum, munitum. . . quod vis Belli non violet, infirmet, infringat, subruat, atterat, vastet, exscindat, aboleat. . stb., stb. (Pars VII. Act. I. Sc. X.)], hanem a ,,harcos humanista" következetes állásfoglalását is. Az is figyelemre méltó, hogy a békét óhajtó Comenius, éppen ebben a darab-részletben arról is szól: nem elég csak óhajtani a békét, harcolni is tudni kell érte. Egészen egyértelműen fogalmaz Comenius akkor is, amikor azt állítja, hogy „

pax optima rerum . . . verumenimvero perquam crebro evenit, ut pax optineri nisi vi armorum nequeat, dum gladium in vagina nonnisi gladius continet" (A béke a legnagyobb kincsünk s mégis megtörténik, hogy a békét csak a fegyverek erejével védhetjük meg, s a kardot csak a kard segítségével tarthatjuk hüvelyben), ezzel valójában a békéért vállalt cselekvő harcra is nevelte Comenius a Schola Ludus hallgatóságát, illetőleg olvasóit (vö. Komor: Ped. Szemle, 1958:990, Magyar Tudomány 1957. 273-284. Bakos: Ped. Szemle, 1958:1000). A háború borzalmait festő nyelvi részletek stilisztikai szempontból is figyelemre méltóak, s arról is tanúskodnak, hogy Comenius szépírói erényekkel is megáldott alkotó volt (Erről különben a Labyrint sveta a Raj srdce nyelve is meggyőz bennünket.), s ezeket az erényeket meg-megcsillogtatta a Schola Ludusban is. 165