Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Hekli József: Komáromi János

Az egész társadalom kifejezte mély és őszinte részvétét a jeles író halálakor. Komáromi nem tartozott az úgynevezett zseniális írók közé, de az egyszerű emberekhez közelálló témái, diszkrét hangulatsejtései, megkapó fordulatai sók gazdag élménnyel bővítették az olvasók ismerettárát. Világnézete nem volt szilárd, nem volt haladó, a sovinizmus és irredentizmus áramlatai is megkísértették, sokszor hagyta magát elvakítani a soviniszta eszmék vad fergetegétől. A világháború után írt novelláiban sokszor túlteng a soviniszta hang, és a környező népek és nemzetiségek ellen uszít. Ez súlyos hibája és tévedése volt Komáromi Jánosnak, de az ál-írói ellenzék gerinctelen csapdái, amelyekbe Komáromi beleesett, nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a fiatal és tehetséges író nem jutott előbbre az eszmék frontján. 1937 és 1938-ban az újságok tele voltak fájdalmas megemlékezésekkel és Komáromi munkásságát értékelő cikkekkel. A „ Pásztor tűz"ben Császár Károly emlékezik Komáromi Jánosra: „Komáromi magáról ír, azonban művészi ihlete színes, gazdag, ötletekkel tölti meg a saját élettörténetének vázát. A saját életét adja a gazdag ihlető fantázia ötvözetével . .. Nála a kisebb novellában vagy karcolatban is a nagy élet parányi darabját kapjuk, mely az egészet tükrözi . . . Komáromi műalkotásai az ő szépségeszményének, derűlátó hitének, az elmúlásban is az újrakezdés lehetőségeit látó életigenlés bizonyságtevői". [22] (1937. évf. 360. lap.) Császár Károly próbál rávilágítani Komáromi színes témabőségére, és ráérez arra, hogy minden írásában önmagát adja. A Petőfi Társaság 1938-ban, halálának első évfordulóján széphangú megemlékezést tartott. A „Koszorú", a Petőfi Társaság Közlönye így ír róla: „Ez a fiatalság a magyarság szeretete és lelkének mélységes ismerete, valamint a nyelvnek szokatlan szépsége azok a kincsek, amelyek műveiben folytatták lángoló életét a korán elköltözöttnek". [23] (1938. évf. V. kötete, 59. old.) Márai Sándor a Kisfaludy Társaság 1938. december 7-én tartott ülésén a „Felvidéki író" címmel előadást olvasott fel. „Az írók makacs, és heves lokálpatrióták. A kíváncsiság, a féltés, az emlékezés kényszerétől hajtva jár vissza képzeletük a szülőföldjükre. Minden író ugyanazt a tájat festi örökké: a „gyermekkor tájait". [24] (Kisfaludy Társaság Évlapjai. Új Folyam. 60. kötet. 254—257. old.) Márai különös súllyal Komáromi tájábrázoló művészetét feszegette, jól megérezte, hogy regénye hőseinek hangulata szoros kapcsolatban van a havas táj rideg dermedtséget árasztó kilátástalanságával, avagy az ébredező természet színpompás rügyfakadásával. Másrészt Komáromi gyerekkorának örök emléke a Bodrog-parti táj. „Ilyen megkötözött, megigézett, megszállott írója volt a gyermekkor tájainak". [25] (Márai Sándor: „A felvidéki író." Kisfaludy Társaság Évlapjai. Űj Folyam. 60. kötet. 254—257. old.) Komáromi életútja érdekes és változatos volt. A nincstelen szegénység mélyéből jött, s hírneves íróvá lett, Móricz Zsigmond és Krúdy Gyula kortársa. Komáromit kevésbé emlegetik, mint említett kortársait. Móricz Zsigmond, s még néhányan túljutottak a két világháború közötti beteges nosztalgia útvesztőjén, s feladják a rang- és címkórság kétesértékű harcát, s bátran vállalják a paraszti származást. Komáromi 285