Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A kémia fejlődésének tényezői

fizikatörténet", amennyiben az egyoldalúsággal nem tudott szakítani, s könyve inkább csak „tanulmány... a fizikai nézetek fejlődésének történetéből" [5]. Kudrjavcev azonban érzi, ha kellő előmunkálat híján nem is volt képes továbbjutni sokkal a tudománytörténet ilyenfajta szemléleténél, hogy aíz eszmék nem függetlenül fejlődnek. Ö is elítéli azokat, akik Karpov szavai szerint „nem látják meg azokat a gyökereket, amelyek az eszméket a társadalom anyagi életfeltételeihez kötik" [18]. Nem fogadhatjuk el helyesnek Klopfer amerikai kémiatörténész felfogását helyesnek, aki a leghatározottabban azt állítja, hogy „a tudomány története a legfőbb tudományos eszmék fejlődésének kritikai feldolgozása" [16]. Nem állíthatjuk, hogy ezek a burzsoá tudománytörténészek nem látnák, hogy a tudomány fejlődése és a környezet (társadalom, technika) között szoros kapcsolat van, nem látják azonban azt, hogy melyik a döntő, az elsődleges. De Broglie szerint a technika ,,többé-kevésbé a tudományos ismeretekből ered" [12. 356 o.]. így látta ezt az egyik legnagyobb kémia-történész, Sarton is, aki szerint a természettudomány nyújt legmélyebb bepillantást az emberi gondolkodás fejlődésének történetébe. Látta, hogy egy kor művészi és tudományos alkotásait csak együtt, egymás segítségével lehet megérteni, de nem ismerte fel mindkét tevékenység gazdasági alapjait [3]. Sokan utalnak arra, hogy a tudományok fejlődése a nézetek harca alapján megy végbe, az előrevivő erőt éppen a harcban igyekeznek meglátni. Ebben is van sok igazság, az új tudományos eredmények amellett, hogy a régire épülnek, egyben ellentmondanak is azoknak bizonyos vonatkozásokban. Legszebben Micsurin fejezte ki ezt az elvet, amikor azt mondta: „Követőinknek . . . ellent kell mondaniok nekem, sőt meg kell semmisíteniök munkámat, miközben folytatják azt." A tudomány múltjában sem egyszer mutatkozott meg, hogyan vált a harc hiánya a fejlődés gátjává, s hogyan akadályozta nagyon sokszor a régi tudományok logikája az új kísérleti eredmények helyes értelmezését. Nem egyszer „a józan ész piedesztáljáról (Karpov) elutasították az új, ,illogikus' eszmék átvételét éppen azok, akik addig a tudomány legnagyobbjai közé tartoztak". Lavoisier nézeteit nem fogadta el Priestley, Cavendish, s a kiváló német kémikusok egész sora. Lavoisier nézeteiben is nem az eszmék önálló fejlődésének előrevivő erejét láthatjuk, hanem éppen azt, ami ennek ellentmond. Az eszmék szerepének tisztázásával kapcsolatban, éppen az eszmék harcáról szólva meg kell emlékeznünk azokról az elgondolásokról is, amelyek a természettudományban az ideológiák harcában vélték az előrehaladás döntő tényezőjét észrevenni. Makszimov kiemelte a természettudományok tudománytörténetéről szóló cikkében „az ideológia irányító és szervező szerepét". Ez a felfogás vezetett el oda, hogy egy ideig megkülönböztettek „polgári természettudományt" és „marxista—leninista természettudományt" [7. 57. o.], míg általánossá nem vált az a felfogás, hogy bár igaza van Engelsnek, hogy „Bármilyen 517