Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Mátrai Tibor—M. Koczkás Edit: A Wiener-féle interferenciatérbe helyezett elnyelőréteg hatása az egyik kilépő fénynyaláb intenzitáseloszlására

lésével az üveggel pontosan egyező törésmutatójú immerziós folyadékot készítettünk, úgy, hogy a beléje merített ötszögű prizmánk a Hg-ív zöld színképvonalának fényével átvilágítva szemünkkel már nem volt észrevehető. Az immerziós folyadékunk törésmutatóját Zeissféle merülő-refraktométerrel 20 C°-on zöld fényben megmértük és azt n = 1,52 ± 0,02-nek találtuk. Majd prizmánk fényosztónak szánt alap-lapját, valamint gömbcsiszolatos felületét nagy vakuumban alumíniumréteggel párologtattuk be. Ez utóbbin a réteg áteresztőképessége zöld fényben szelénfényelemes fotométerrel mérve 48%osnak és legalább 1%-nyira egyenletesnek adódott, a fényosztón az áteresztőképesség ennél valamivel kisebb, de itt is egyenletes volt. Prizmánkat állítható kalodába foglalva illesztettük be a 8. ábrán (nem egészen mérethűen) szemléltetett készülék-összeállításba. Itt a sugármenet azért volt ferde, hogy a prizma gömbfelületére cseppentett és egy teljes alumínium-tükörrel letakart immerziós-folyadék le ne csorduljon a vízszintesre állított gömbfelületről. A rajzon a Hg-jel egy Osram-gyártmányú higanyív spektrállámpát ábrázol. Ezt előírásszerűen tápláltuk. Kibocsátott fényének útjába egy Raman-felvételekre szánt S spektrál-szűrőt [6] állítottunk, amely által átengedett Hg-ívfényt egy cca. 2 • 10

5 felbontóképességű rácsspektrográf segítségével ugyanazon a fotoemulzión vizsgáltuk meg, mint amilyenre gyűrű-interferogrammjainkat is felvettük. Azt o O találtuk, hogy a zöld (X = 5461 A) vonal félérték-szélessége a 0,3 A-t sem tette ki, az S mögött 1%-náI nagyobb viszonylagos erősségben o o sem a rövidebb <4358, 4916 A), sem a hosszabb (5770, 5791 A) hullámhosszúságú vonalak nem jelentkeztek. A szemmel azonban jól látható o vörös vonalra (6234 A) viszont a fotoemulziónk bizonyult teljesen érzéketlennek. A megszűrt fényt a K plankonvex-lencsepárból készült kondenzor (j — 60 mm, 0 = 60 mm) vetítette egy kördiafragmára (D) előállítva ennek síkján a fényforrás képét. A diafragma vékony alumíniumfólián óvatosan ejtett tűszúrással készült, ennek átmérőjét Zeisskomparatorral mértük meg és azt 80 + 3 p.-nak találtuk. A D lyukdiafragmán átfűződő homocentrikus sugárnyalábot egy Voigtländer— Skopar-anasztigmáttal (O) (f = 10,5 cm) kollimáltuk. A kollimációt távcső segítségével ellenőriztük. A párhuzamos sugárnyaláb merőlegesen hatolt be az ötszögű prizmánk síkcsiszolatú tető-lapjára. A merőlegességét az autokollimáció elve alapján a D lyukdiafragma O felőli síkján ellenőriztük azáltal, hogy a síkra a D nyílás köré koncentrikusan ernyő gyanánt egy fehér körgyűrűt ragasztottunk. A prizmát úgy állítottuk be, hogy a lyukdiafragma visszavert éles képe ne a körgyűrűre, hanem éppen annak középpontjába, vagyis önmagába vetítőd jék. A prizmába hatoló párhuzamos fénynyaláb a fényosztó felületén részben visszaverődik és a homogén immerzión keresztül eléri a síktükröt, ahonnan pedig merőlegesen reflektálódva a szembehaladó 484