Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Hekli József: Komáromi János

met sem maradt életben. Elfoglalták Patak várát is. Thúróczy 150 katonát küld Esze Tamás kiszabadítására. A győzelmek hírére a szegénylegények egyre jobban előmerészkednek . . . , s mikor aztán zöldbe borultak a ligetek, egyszerre takargatott rémülettel, vagy titkos ujjongással látta mindenki, hogy megjött a második kurucvilág" (79. old.). A rettentő népnyomor fegyvert adott a kurucok kezébe. „Mert soha még egy más nép nem éhezett annyit, mint a magyar nép ebiben az időtájban. Nem is emberek voltak ekkor már a magyarok, csak erdőkben és sziklák között bujkáló és tengődő kutyák." (76. old.) A paraszt és nemes egyaránt elégedetlen volt. Az általános elégedetlenség már csak vezérre vár, hogy szervezett támadássá formázódjék. Ezért követeket küldenek a fiatal Rákóczi Ferencért. Itt törés áll be a felfelé ívelő regény menetében, mert Rákóczi megriad, és Bécsbe menekül. A kurucok tovább folytatják a hősi harcukat, s különös féktelen öröm tölti el őket akkor, amikor Tokaji Ferkó levelet hoz a kiszabadult Esze Tamástól. Az V. énekben végre megjelenik Esze Tamás. A kurucok veszettül erőlködtek a bőcsi csatában, mikor meghallották: „itt van már Esze Tamás!. .." „Pontosan éjfél volt akkor s a kegyetlen és nagyerejű Esze Tamás valóban közeledett, de hogy közeledett, könyörülő úristen." (116. old.) Esze Tamás „rengőfarú kancáján" érkezett. Esze Tamás epiteton ornánsa, sőt még az író által lovának is adományozott állandó jelzője valóban nagyszabású eposzi hőssé avatja Esze Tamást. Esze Tamás neve szinte minden sorhan előfordul az V. énekben, ezzel is kívánja hangsúlyozni a hős nem mindennapiságát. Esze Tamás megjelenése a csatában óriási esemény volt a mezítlábasok között. „Hanem az aztán csata volt. Esze Tamás halántékáról úgy szakadt az izzadtság, mint ereszhéjról az eső, és ha egyet kanyarított maga körül a csákánnyal, négy-öt német és morva repült szét szívfacsaró jajgatással." (117. old.) Az író a túlzás minden eszközét felhasználja, hogy hősét még nagyszerűbbé, hatalmasabbá tegye. Ez a nagy csatajelenet is eposzi kellékek felhasználásával megy végbe. Esze Tamás kitűnő alvezérei is a színre lépnek, Buga Jakab, Jesztreb András, Tokaji Ferkó, Majos Ferenc és a többiek. Esze Tamás állandóan biztatta kurucait „hozzá az némethez, beregi hajdúim! Hozzá az némethez ugocsai rusnyákjaim!" (120. old.) A bocskoros rusnyákok előkapták a hadarócsépet, s szemközt mentek a lovasoknak, a bitang hajdúk viszont, ezek az istentől elrugaszkodott legények, oldalról rohanták meg a császári lovasokat. (12. old.) „Esze Tamás is állta a sarat", úgy szakadt már róla a vér, mintha vérrel telt dézsákkal öntözték volna a fejét meg a lábát. De nem a saját vére volt: az ellenség vére volt az! (121. old.) A német túlerő diadalmaskodott. S minden eposzi jelző és túlzás ellenére a „rengőfarú kancán" viaskodó „kegyetlen és nagyerejű" Esze Tamásnak, aki egy csapásra négy-öt németet pusztít el és hős szegénylegényeinek menekülni kell a napfényben fennhéjázóan villogó császári szuronyok elől. Esze Tamás még egy utolsó, dühös fenyegetést küld a labancok felé: „Urak! Urak! leszámolok még Veletek!" (122. old.) És akkor rengőfarú lovának hasába vágta sarkantyúját, s menekülni kezdett. „Olyan menekülést nem látott még a világ! Húsz szökéssel a szerencsi ország301