Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Hekli József: Komáromi János

tává tisztult szereimnek a mámorát, mert az 1914-ben kezdődő iszonyatos világháború durván és embertelenül elszakította egymástól azokat, akiket a családért rajongó szent hevület, az örökszép szerelem perzselő tüze, az őszinte barátság eltéphetetlen szála fűzött egybe. Soltész Irén is búcsút vett Komáromi Jánostól, aki 1914. augusztus 12-én a frontra indult. A háborús borzalmak, a lövészárkok idegtépő, vad lármája hirtelen kiragadják Komáromit a tervezett boldog élet álomszférájából, és a kegyetlen, embertelen valósággal, a háborúval kell megbirkóznia. 191.4 augusztus 16-tól szeptember 4-ig tartó naplótöredékében beszámol a lembergi úton való kínos vánszorgásáról. ,,A lembergi széles országúton megyünk előre, s déltájban iszonyú hőségben átvánszorgunk Lembergen . . . Kulinovban vagyunk, s pihenünk..." Szeptember 3-án azt jegyezte fel naplójába: „Igen éhesek vagyunk..." Sok szenvedés, megpróbáltatás érte Komáromit a háború első évében, de valahogy mindig belső, lázas optimizmus forrósította a vérét, s bízott az élet erejében, a békét vágyó emberek akaratában, s megérezte, hogy megmenekül az embertelen pokolból. Néha mégis elfogta a feltartóztathatatlan reménytelenség, a véres öldöklés és a nyomasztó tömegsírok hatására azt írta egyik művében: ,, . . . oh, akkor már nem volt semmi számításom többé, hogy talán még hazakerülök egyszer!" Ez a pesszimizmus azonban csak a pillanatnyi kétségbeesés szülötte, a benne szunnyadó ernyedetlen optimizmus mindig felülkerekedett. A háború kitörölhetetlen nyomot hagyott Komáromiban, s ezekben a napokban nem egyszer felmerült benne, ha nem is mondta ki, hogy: mi az élet értelme és célja? A lövészárok mélyén tomboló őrületben is szinte gombóccá zsugorodva próbált önmagának és társainak az élet új értelmét felvillantó eszméket adni. „ . . . Komáromi legszebb, legfinomabb, szinte már a hallucináció határán mozgó, a lélek legtitkosabb rezdüléseit megéreztető írásai éppen ebben az időben keletkeztek. [16] (Pados Pál: Komáromi János, 11. old.) A kis, semmitmondó előrenyomulások után szeptember 4-én megkezdődött a hátrálás. Komáromi szeptember 4-én elszakadt ezredétől, és az ungvári tizenegyes honvédek ezredébe sodródott. A visszavonulás a ravaruskai harcoknál kezdődött Przemysl, Niszkow, Bochnia, Wielicska vonalán hátrálnak. November 21-én Maszkownál kissé megszilárdítják a harci rendet, és tartják magukat, sőt három nap múlva ellentámadásba akarnak lendülni, azonban megtorpannak, ugyanekkor Komáromi önkéntes három géppuskagolyótól találva a maszkowi szántáson elterül. A háború első évében szerzett súlyos láblövés után a krakkói, majd a bécsi kórháziban feküdt. A krakkói kórházban, mivel a főideg is megsérült a combján, le akarták amputálni a lábát. Komáromi azonban nem engedte, mondván, hogy ő már vőlegény, s hogyan jelenhetne meg a menyasszonya előtt féllábbal. Később Pestre szállították, az Üllői úti Egyetemek Kórház Egyletének üdülőjében helyezték el. Lábadozása idején rendezte sajtó alá a „Mit búsulsz, kenyeres . . ." c. művét, amely Komáromi első megnyilatkozása a háború borzalmairól. Ebből a háborúellenes írásából kirajzolódik a szenvedések glóriájától övezett magyar katona művészi sziluettje. 1915 februárjában az Egyetemi Kórházban meglátogatta az írót menyasszonya és leendő apósa is. 1915 nyarán 279