Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)
II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Hekli József: Komáromi János
lamilyen szélsőséges, destruktív irányzattól, amikor szilárd világnézet híján gyakran a tévelygők árkába zuhant, akkor is ott kísértett benne Patak demokratikus szelleme. Sárospatakról Pestre került. Joghallgató lett. Gyermekkorát és diákéveit, beleértve a jogászkorszakot is, nagy regényciklusban örökítette meg Komáromi János. Szinte korszakolni lehet évekre a köteteket. A „Hé, kozákok"-ban még csak 3—4 éves, a „Harangoz a múlt "-ban az ötödikből a hatodik évébe forduló gyermek sorsát mutatja be, a „Pataki diákok" Jban már átlépi a kollégium küszöbét, a „Régi ház az országútinál" c. regényében ötödikes gimnazista, s a „Pataki diákok" kedvenc Korpa bácsija már megvált a kollégiumtól, s „Az ősdiák"-ban már a hagyományos jogászélet úttiprója. Hol Mudrony Sándor, hol Barla Jóska, hol Jánoska név alatt jelenik meg, de érezzük mindig, hogy az író sajátmagáról mesél. A műveiből összeállíthatnák az iró saját fogalmazású teljes életrajzát. De nemcsak a felsorolt regényekben, hanem szinte minden alkotásában, kivéve a történelmi legényeket, de ideszámítva több kötetes novellagyűjteményét, ott szunynyad Komáromi életének egy kis darabja. Ezeknek az alkotásoknak „legértékesebb öröksége mégis: a gy érmék hangulatai és látásmódja". [14] (Karácsony Sándor: Komáromi János. 5. old.) 1910 őszén Komáromi János megérkezett az új izgalmakat és érdekességeket rejtő fővárosba, Budapestre. Az első hónapban már megszólal benne a pataki diák, aki olthatatlan vágyat érez a Bodrog-part után, és kitörölhetetlen képet őriz magában a szülőföldjéről. 1910 szeptemberében az elsőéves jogász a „Késői hangok" c. költeményében ezt írja: Ősz van. A levél hull peregve S bánatos, nehéz felhők szállnak A Bodrogparti kék hegyekre. Ezt a nosztalgiás vágyat a hazai tájak iránt némiképp enyhíti az, hogy 1910. november 3-án a Nagy Sándor rendszerű gyorsírás tanára lesz, s így rengeteg munkaalkalmat talál, amely leköti minden idejét, s nemigen marad ideje a hazaszálló búsongó gondolatokra. Az első jogászévéről sajnos vajmi keveset tudok, bár többször is megfordultam az egyetem Jogi Karán, de azt a felvilágosítást kaptam, hogy az 1910— 11-es, s néhány következő év okiratai mind elvesztek. A jogászévek alatt tovább folytatja írói szárnypróbálgatásait, s egyre gyakrabban jelennek meg novellái, főleg a Sárospataki Ifjúsági Közlönyben. Az Ifjúsági Közlöny 1911. március 15-i száma közli az „Augusztus délután" c. novelláját, amelyet Pestről küldött Sárospatakra. 1911 őszén Rákosi Jenő lapjának, a Budapesti Hírlapnak belső munkatársa lesz. Ettől kezdve ontja a novellákat, amelyek legtöbbször szülőföldjéről szólnak, és egy felvidéki kislány képe is megjelenik „beszélyeiben", Soltész Iréné. Soltész Irénke egy igen jómódú nagygazda leánya volt. Öten voltak testvérek, két fiú és három leány. Soltész Irénke először 1910-ben a pataki jogászbálon látta Komáromi Jánost, a rokonok mutatták meg neki messziről. 1911-ben ismerkedtek meg személyesen és ettől kezdve az áhítatos diákszerelmek pezsdítő izgalmával utazgatott az írósüvölvény Legenyére, Soltész Irénkéhez, későbbi feleségéhez, akit Icusnak 277