Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1963. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 1.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Kovács Vendel: A bemutatás alkalmazásának gyakorlati problémáiról

végzi el, ahogy kell. Annak a tanulónak a számára ugyanis, aki nem tevékenykedett eléggé az előző órákon, annak a töréssel, vagy a törés nélkül végzett meghosszabbítás felcserélése nem jelent képtelenséget. Ha viszont elvégzi a műveletet és csakis úgy végzi el, ahogy kell, akkor a megoldáshoz alkalmas szöget lát, illetve ilyen szöget, szögeket keres. A tanuló természetesen nem fog szert tenni máról-holnapra erre a jártasságra. Ezért kezdetiben segít neki a nevelő. De nem a megoldás egy részének magám vállalásával, hanem azzal, hogy a jelenségben jobban exponálja a megoldást adó elemeket. De ez a „jobban" is csak ajnynyit jelent, 'hogy amennyire szükséges, és sokkal inkább a jelenséggel „jobban", mint a beszéddel. A bemutatás egész problematikáját tulajdonképpen ebben látjuk. Ha a nevelő az előbbi probléma esetében a háromszög egyik oldalát meghosszabbítja, s a metsző pontban párhuzamost húz a harmadik oldallal, akkor bejelentheti, hogy már tulajdonképpen megadta a megoldást, és felszólíthatja, biztathatja a tanulóikat, hogy próbálkozzanak a bizonyítás módjának megkeresésével. A következő szükség-segítés a „jobban exponálás" szempontjából az lehet, hogy erősebben meghúzzuk a megfelelő és a váltószög szárait. De a világért se jelentjük be, hogy itt van a 180°. Még tovább, — ha még több segítés szükséges, — adhatjuk azt a tájékoztatást, hogy az egyenesen rajta van tulajdonképpen a háromszögnék mind a három szöge. A probléma az, hogy hol vannak, melyik az egyik, melyik a másik, és mi következik ebiből. A jelenség megfelelő bemutatása tehát a probléma érzékeltetésén kívül azt a célt szolgálja, hogy a megoldást a tanuló maga „olvassa ki a jelenségből" [16j. A tanuló ilyen önálló jelismerésekkel jut igazán ismeretekhez, és így sajátítja el egyben a már előbb megszerzett ismeretek gyors\ biztos és önálló alkalmazását is. A tanár által közvetített ráismerés (valóban váltószögek, tényleg így van stb.) amellett, hogy unalmas, terhes és fárasztó, igen ingatag ismerethez vezetnek. Ugyanakkor a befektetett energiával aránytalanul kevesebb hasznot nyer a tanuló arra vonatkozólag is, hogy a következőkiben könnyebb dolga legyen a hasonló feladatok megoldásában. Ha a tanuló mindig csak a tanár segítségével „ismer rá" a megoldásmódokra, akkor igen sokáig kell néki megfeszítetten figyelni ahhoz, hogy ne legyen számára túlságosan megerőltető figyelni azt, amit a tanár javasol [17]. Ha pedig túlságos a megerőltetés, akkor nagyon fennáll a veszélye annak, hogy egy láncszem kiesik, egy láncszem kimarad. Ilyen 'körülményék között a legjöbb szándék sem elég aihlhoz mindenkor és minden tanulónál, hogy néhány pillanatra ne szakadjon el a megoldás során a tárgytól. S ez az elszakadás azért tragikus, mert a közvetett ráismerés esetében magától nem talál vissza a helyes útra. A tanuló így nem tud hézagot tölteni, s nem tudja a (helyes gondolatvezetést utolérni. 103