Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1963. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 1.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Kovács Vendel: A bemutatás alkalmazásának gyakorlati problémáiról

zenjekvő, és esetleg mi lehet még hátra. A bemutatásra vonatkoztatva: Mit néztünk eddig, mit nézünk most és mi nincs még soron. A megoldott kérdések ugyanis újabb kérdéseket vetnek jel a tárgy-gyal kapcsolatban, és ez nem mindig egyezik meg azzal, amit az oktatás a jelenség új vonásával akar a tanulók elé tárni [14]. Az ebből származó veszélyeknek azzal szoktuk az elejét venni, hogy összegezzük a fontosabb megállapításokat, — ezzel lezárjuk a problémát, — és bejelentjük az újat. Ez a kérdés tehát elsősorban a tanár beszédjének problémájához, azaz a verbális módszerek kezelésének problémájához tartoznék. Más oldalról nézve. Itt a gondolkodás lezárásáról vain szó abból a célból, hogy az új jelenség — (illetve ugyanannak a jelenségnek új mozzanata) — fontos vonása is megfelelő kapcsolatot találjon a tanulóval. A bemutatásra nézve ebből az a kérdés merül fel, hogy a helyes kontaktus további fenntartása érdekében mit tegyünk a tárggyal, a jelenséggel, illetve a probléma úgy is felvetődhetik, hogy tehetünk-e egyáltalán valamit a tárgy és jelenség módosított kezelésével annak érdekében, hogy a szükséges kontaktus inkább erősödjön, mint gyengüljön. Azt már mondtuk ugyanis, hogy a beszéd nem mindig elég alkalmas arra, hogy a tanulók gondolkodását megfelelően irányítsuk. „Még a képszerű beszéd sem irányítja szükségképpen helyesen a tanulók gondolkodását, csak legfeljebb mozgásiba hozza" [15]. Másrészről: Attól, hogy a tárgyat elmozdítom, és módosítok valamit a jelenségen, a tanuló még foglalkozhat vele az előbbi probléma szempontjából, vagy legalábbis nem szükségképpen az a szempont foglalkoztatja, ami soron van. A tapasztalat azt mutatja, hogy sem a káprázatos bemutatással, sem a probléma ragyogó tagolásával, de még a bemutatás legtökéletesebbnek látszó felbontásával sem tudjuk tartósan és maradéktalanul biztosítani azt, hogy a tanuló mindig ott tartson a jelenséggel való kontaktusban, ahol mi szeretnénk. Ehhez más kell. Mégpedig az, hogy mielőbb megszokja a tanu'ó, hogy nem elég a tanár beszédét jigyelmesen követni, hanem gondosan kell figyelni a jelenséget is ahhoz, hogy biztos és világos megoldáshoz jusson. Ugyanakkor a tanítónak meg arra kell törekedni, hogy elsősorban ne beszédével segítse észrevétetni azt, amit észre kell venni, hanem a jelenség alkalmas exponálásával vagy csoportosításával. Ha azt az ismeretet akarom a tanulók sajátjává tenni, hogy a háromszög szögeinek összege 180°, akkor ez a bemutatás részéről, nem a megoldást adó elemek megszakítás nélküli berajzolását jelenti. Még kevésbé az alkalmas szögpároknak a tanár részéről való viszonyítását. Távolról sem jelenti az egyiket sem, hanem azt, hogy a bemutatást kell úgy vezetni, hogy ezekből lehetőleg minél többet a tanuló végezzen el. Ha nem így fogjuk fel a bemutatást, már az első lépésnél eltévedhet a tanuló. Amikor ugyanis a tanár azt mondja, hogy hosszabbítsuk meg az egyik oldalt, és el is végzi a meghosszabbítást, nem biztos, hogy a tanuló is elvégzi ezt a műveletet, s még kevésbé biztos, hogy úgy 102