Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1963. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 1.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Kovács Vendel: A bemutatás alkalmazásának gyakorlati problémáiról

vetésben. Nevezetesen az, hogy „föltétlenül a mindennapi életből induljunk ki." Kétségtelen, hogy minél természetesebb, minél inkább az életből vett a probléma, annál izgalmasabb, és annál jobban foglalkoztatja gondolkodásunkat [10]. A probléma izgalma azonban csak akkor marad fenn egészen a megoldásig és azon túl is, ha a jelenség a megoldásból is tükröz mindig valamit. Ha érzi a problémát felfogó, hogy a megoldás kulcsa nincs meszsze tőle. Ezt a közelséget pedig akkor érzi, ha valami kapcsolatot lát az eddig megoldott problémák és az új probléma között. Aki nem is próbálkozik a megoldással, nemcsak azért nem teszi ezt, mert nem akar, és nem is szeretne, hanem azért, mert halvány fénycsíkot sem lát a megoldás útján. Márpedig általában nem a sötétségben gyújtunk fényt, amikor megismerünk, hanem inkább az előbbi megismerés folytán támadt újabb hézagokat töltjük ki [10/a]. Sokkal inkább, vagy legalábbis sokkal gyakrabban hézagkitöltés a megismerés, mint egészen új összefüggésekre való rábukkanás, rátalálás. Csak a sok-sok hézag önálló kitöltése teszi képessé és egyúttal készségessé is az embert arra, hogy a szokatlanul új megoldására is vállalkozzék. Már nagyon sok hézagot kellett 'kitölteni annak saját ismereteiben, aki olyan kérdések megoldására is vállalkozik, — nem egyszer egész életet szentel rá, — amelynek megoldás útját szinte a teljes sötétség fedi be. Az iskola egyrészt sok mindent előrehoz, hogy később minél ritkábban kényszerüljön vissza-visszatérni, másrészt az iskola rendszert is ad, és ezzel együtt próbáljuk „megteremteni a tanulóknak a saját ténykedésükhöz való helyes viszonyulását is, továbbá iparkodunk megtanítani az eljárásoknak és a saját fáradozása ésszerűsítésének módszereire" [11]. Mindehhez nem visszatekintve, a problémák megoldása után jut el könnyen a tanuló — (persze így is, de nem elsősorban így jut el könynyen) —, főleg pedig nem magyarázkodás útján a legalkalmasabbat, hanem lehetőleg ,,a maga eszével gondolkodva és a maga szemével nézve", fürkészve, keresve és a maga lábán járva és tájékozódva [12]. „A tanulót (az iskolást) nem az különbözteti meg a gyerektől (a nem iskolástól), hogy most már tanul, hanem az, hogy mást és másképpen tanul" [13]. Visszatérve a példánkhoz, — akár a papírgyűjtésből indulunk ki és eljutunk egy-egy osztály lehetséges csomagolási módjaihoz, és innen a példa továbbszövésével az egyetlen lehetségesig, vagy akár a számok közös osztóiból jutunk el a legnagyobb közös osztóhoz, — helyesen járunk el. De nem igazodhatunk semmiféle olyan elvhez, amely ezt a problémát egészben akarja felvetni és megoldani. 5. Az előbbi kérdést azzal toldhatjuk még meg és egyben fűzhetjük is tovább, 'hogy a tanulónak mindig kell tudni, hogy a jól megfogalmazott problémák láncolatában hol tartunk, meddig jutottunk el, mi a ké101