Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Sectio Geographiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Bodnár László: A szőlészet és borászat helyzete az 1990-es években

volt, de aszály sem gátolta szőlő optimális szemnövekedését. A termésátlag így érhetett el rekorderedményt, az 1989. évinél csaknem 50%-kai magasabbat. Egy hóra számítva ez 6500 kg volt, vagyis az évtized legmagasabb terméshozama. Különösen a nagyüzemek termésátlaga nőtt az előző évihez képest nagyra, de a kistermelői szőlőskertek hektáronkénti terméseredménye is közel harmadával volt jobb az előző évinél /lásd a mellékelt táblázatokat! A borszőlő termelésének növekedését is valamelyest meghaladja a csemege szőlő értékesítési adatai. Azaz étkezési célra 1990-ben 61 ezer tonna szőlőt adtak el. Ez a mennyiség 53%-kal múlja felül az 1989. évi értékesítési adatait és 36 %-kal az 1986-1990. évek átlagát. A szőlőtermelés tervezett növekedése alapján a hazai borászat 1988-ra 4 millió hl-ben, 1989 és 1993 közötti évek átlagában 5 millió hl-ben, ezt követően pedig 5,5 millió hl borban prognosztizálta az előállítási, értékesítési adatokat. Látható, hogy ez a jövendölt mennyiség kirívóan magas mértékben haladja meg a csökkenő irányzatú hazai fogyasztói igényeket és a külföldi értékesítési lehetőségeket. 1990-ben a teljes szőlőtermelés 93%-át dolgozták fel /ez volt a borszőlő/, amelyből 5472 ezer hl bort szüreteltek le. Ez a bormennyiség az 1989. évinél 47,5%-kal, az 1986-1990. évek átlagánál pedig 27%kal több. Dunántúlon ebben a rekordévben az előállított bor mennyiségében a megyék sorrendje a következő: Veszprém, Somogy, Tolna, Zala, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Baranya, Vas. Az alföldi sorrend: Bács-Kiskun, Pest, Csongrád, JászNagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabólcs-Szatmár-Bereg, Békés, /az ide sorolt Budapest Békés megyét megelőzi/, az észak-magyarországi pedig: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megyék szerint alakult. A bekövetkezett és tartósnak látszó termékfelesleg az ország szőlőterületeinek a csökkentését teszi szükségessé. Az országos érdekek, de a hatékonysági elvek is azt kívánnák meg, hogy a területcsökkentés azokat a szőlőültetvényeket érintse, amelyek termőhelyi adottságuknál, termésbiztonságuknál, fajtaösszetételüknél fogva, ill. a szőlőállomány életkorát és állagát tekintve rosszabbak, ezáltal átlag alatti hozamokat produkálnak és így jövedelmező árutermelésre alkalmatlanok. A struktúra átalakításban meghatározó tehát egyfelől a termésbiztonság, másfelől viszont a piac igényeinek megfelelő termékszerkezet. Ez utóbbi az eredetvédelemnek, a valós értéket kifejező követelményeknek nem mond ellent, mert a jó kipróbált fajta az árutermelés színvonalának fokozásában, az értékesí10