Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Oktatástechnológia. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 26)
UDVARDI-LAKOS ENDRE: Lifelong-learning, modul, kompetencia (tézisek és magyarázatok)
akkor sem „kötelező", ha nevezetesen számottevő átfedés van a szakképesítések között; csak a jóváhagyás, illetve az ezt megalapozó döntések előkészítése során (vagyis: túl későn) érhető letten bizonyos „rendszerszintű" koordináció, szakmai kiés áttekintés. A modulrendszer eleve ki kell, hogy építsen egy olyan, országos áttekintést és egyeztetést feltételező mechanizmust, amely már a modul koncepciójának kialakításakor biztosítja „a szakma", - vagyis az adott szakterületet képviselő szakemberek, munkaadók-munkavállalók - és a tanárok képviseletét, aktív együttműködését. Minden újabb modul kidolgozásánál (és később, tartalmának a korszerűsítésénél) bárki kezdeményezte és készítette is azt elő - egy olyan folyamatosan működő, szakmacsoportonként szervezett komplex szakmai-pedagógiai testületnek kell közreműködni, amely a saját szakterületét egységben látja és képviseli. E rendszerben, természetszerűen, nem lehetnek „intézményi modulrendszere 1/:", csak országos szinten „sztenderdizált" modulokból álló, egységes modulrendszer. Ezt az alapelvet mindemellett nem kérdőjelezi meg az sem, hogy az ésszerűen egységesíthető tananyagrészek mellett sokféle helyi, egyedi alkalmazási lehetőség is van: egy „jól megcsinált" rendszerben ugyanis ezek a nem egységesíthető, egyedi megoldások is beleilleszkedhetnek az egységesen kialakított keretek közé. 2.3. Szemlélet- és struktúraváltás kell: a modul kerül a középpontba A „hagyományos" szemlélet egységesen, szakképesítésenként „egy tömbben" megfogalmazott képzési- és vizsgakövetelményekről beszél: a szakképzési rendszer szakképesítésenként minden tantárgyra kiterjedő központi programról, a felsőoktatás pedig minden diploma esetében egy „összesített", röviden meghatározott és elég általános képesítési követelménysorról, melyet minden intézmény autonóm módon, helyi elképzelés szerint bonthat tantárgyakra, más-más belső tananyagstruktúra mellett. Ez a rendszer nem tár fel kellő következetességgel azonos tananyagtartalmakat az egyes szakképesítések/diplomák között. Noha az átfedések néha egészen jelentős mértékűek (több példa van arra, hogy egyes OKJ-szakképesítések között csak egykét tantárgynyi eltérés van), mindegyik szakképesítés „önmagában" kíván megélni: azonos tárgyak esetén is gyakran születnek külön-külön tankönyvek, és a tanulók számára az átjárhatóság, az újabb szakképesítés megszerzéséhez a már egyszer tanultak beszámítása nem mindig valósul meg. A „hagyományos", merev rendszer félévekre, tanévekre lebontott, egységes-kötelező haladási ütemet ír elő, így részsikertelenségek esetében is évismétlésre utasít. Ezen a merevségen sokat old a felsőoktatásban bevezetett kreditrendszer, mely a hallgatók számára a saját szakjukon belül minden eddiginél szabadabb „belső közlekedést" biztosít. Azonban az egyik szakról a másikra való átlépés, az intézményváltás, vagy a későbbi „ráépítés" ma is nehézkes: nem természetes, hanem sokszor egyéni, helyi döntésektől függ. Miután az egyes szakképesítések/diplomák alapvetően nem az azonosságokra, hanem az egymástól elkülönült, csak önmagán a képzési programon belül szervesen összeépítkező tantárgyak rendszerére koncentrálnak: így minden változtatás, a korábbitól valamelyest eltérő képzési cél vagy tartalom: azonnal újabb szakképesítés (diploma) igényét fogalmazza meg. Elindul a képesítések túlburjánzása, túl 84
