Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Buzinkay Géza: Mi a médiatörténet és oktatásának mi a haszna?

Publizistik- und Kommunikationswissenschaft szakán az alapozó tárgyak között, a magyarországi gyakorlatnak megfelelő óraszámban szerepel a média- és kommunikációtörténet. És azt is természetesnek kell tekintenünk, hogy a kontinentális európaitól különböző angol oktatási formában másképpen jelenik meg. Például a londoni egyetemen szakpárosításként fordul elő az „újságírás és kortárs történelem" (Journalism and Contemporary History). Ez határozottan gyakorlatias szempontú alkalmazására utal, hiszen az „egykorú történelem" a jelenben való újságírói eligazodást segíti, és nem az újságírói szakma történetét tekinti át, ami az elméletibb megközelítés. Az angol sajtó-médiatörténet oktatásának célja, hogy a média jövőjére vonatkozóan tegyen fel kérdéseket (Curran-Seaton 1997). Csak alkalmi érdeklődés fedezhető fel a sajtó-média történet mint diszciplína iránt a történészek és irodalomtörténészek részéről. A történészek ugyan forrásként használják a sajtót a tömegkultúra, a mentalitástörténet kutatásakor, az olvasási kultúrának a közelmúltban megkezdődött tanulmányozásakor vagy a politika- és társadalomtörténet egyes kulcspontjai vizsgálatánál", de rendszeres sajtótörténeti kutatások nem folynak nálunk, ami arra mutat, hogy a médiát még mindig perifériális jelenségnek tekintik, és a sajtó hatalmáról, befolyásáról az 1810-es évek óta hirdetett nézetek - miszerint a média a negyedik hatalmi ág -, és az utóbbi évtizedekben nálunk is megszerezhető tapasztalatok még nem érték el a tudományos ingerküszöböt. Ennek megfelelően az egyénileg részkutatásokat végzőknek közös, általánosan elfogadott kutatási módszertana sincs. Leginkább még az irodalomtörténészek vonják be kutatásaikba a sajtótörténetet - bár ők természetesen irodalmi, vagyis a sajtóétól különböző mércével mérik a sajtóban megjelent publikációkat. Elsősorban a régebbi korokra és nagy szépírói életmüveknek a sajtóban megjelent részeire összpontosítják figyelmüket, és nem magára a sajtóra. Sarkítva azt mondhatom: az irodalomtörténészek számára csupán publikálási helyet jelent a sajtó. Hiába szentelt Dezsényi Béla már több mint fél évszázaddal -ezelőtt kitűnő tanulmányt a sajtó és irodalom különbözőségének, gazdag egyetemes és magyar példatáron végigkövetve azt, hogy „a sajtó egyszerűen más, mint az irodalom. Útjaik találkozása csak ideig tartó, történeti esemény, még közös anyaguknak, a nyelvbeli kifejezésnek használatában is szinte antinómikus feszültséget tapasztalunk közöttük" (Dezsényi 1946: I—IV, 67). Sokkal közkeletűbb és 2 Vö. elsősorban Hanák Péter, Lackó Miklós, Gyáni Gábor, Szabó Dániel, Pajkossy Gábor tanulmányait, illetve Gergely András és Veliky János néhány dolgozatát a magyar közvélemény kialakulásáról; legújabban pedig: Lipták Dorottya: Újságok és újságolvasók Ferenc József korában. Bécs - Budapest - Prága. Bp. 2002, L'Harmattan. 183