Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)
Bernáth László: Sajtóelmélet és műfajismeret
ezt az „egységesítést" erőltetni. Ilyen vitákkal, mint ez a mostani, publikációkkal, a vizsgatapasztalatok kicserélésével viszont érdemes elősegíteni, hogy a műfajt oktató tanárok, legalább néhány alapkérdésben, közelítsenek egymás véleményéhez. A másik gondolatsor, amit még szeretnék kifejteni az, hogy manapság a legdinamikusabb fejlődési lehetőségeket a különböző tudományágak határterületein találni. A műfajelmélet, mint a sajtótudomány egy szűk szegmense, határterületein sokszor érintkezik az informatikával és az irodalomtudománnyal. Az informatika különösen fontos, mert talán bizonyítani sem kell, hogy minden információ forrása: bármiféle változás egy korábbi állapothoz képest. Tekintettel az élet minden területének állandó változásaira, az élet, a világ szüntelenül eláraszt bennünket friss információkkal. Ez forrása minden hírnek, ami viszont minden műfajok alapja. A puszta, cím nélküli hírtől kezdve az interjún, riporton, a publicisztika legkülönfélébb formáin át az irodalom határterületét is képező esszéig. Természetesen minden változásról beszámoló hír annak függvényében hasznosítható, értékesíthető a média számára, hogy melyik milyen széles és milyen típusú fogyasztók számára „csomagolja az információkat". Ugyancsak az információelmélet ad magyarázatot, képletet a hírek szenzációértékére vonatkozóan. Közismert, hogy az információ értéke annál nagyobb, minél több benne az addig ismeretlen elem. (Az ismert és ismeretlen elemek bizonyos arányának megtartása mellett természetesen, mert a csupa ismeretlen jel nem dekódolható.) A média hírei is annál szenzációsabbak, minél több váratlan, a bekövetkeztével legkevésbé számítható esemény szerepel benne. Gondoljanak földrengésekre, barlangba szorulásra vagy Diana hercegnő autóbalesetére. (Szeretném itt megjegyezni, hogy az én megítélésem szerint a hír értéke és szenzációértéke nem ugyanaz: a kettő eshet egybe, de ez nem mindig következik be.) Végül az irodalomtudománnyal közös határterületek. Az irodalom műfajait igen sokan és sokféleképpen definiálták, de egy meghatározásban nagyjából mindenki egyetért. Abban ugyanis, hogy alapvetően három nagy csoportja létezik, s ez a líra, epika, dráma. A Wallek-Worren szerzőpáros kitűnő könyvében, Az irodalom elméletében nagyon ésszerű magyarázatát adják a különbségtételnek. Ennek az a kritériuma, hogy a szerző miként van jelen a művében. A líra az a műfaj, ahol a szerző a legszemélyesebben, közvetlenül van jelen. Természetesen akkor is, ha minduntalan nem utal önmagára a versben. Ezzel szemben a dráma az a műfaj, ahol a szerző megpróbál leginkább elbújni a szereplői mögött. (Gondoljuk Shakespeare-re, aki nyilvánvalóan nemcsak Hamlet bőrébe bújt, hanem Poloniuséba, Claudiuséba, sőt Ophéliáéba is.) Az epika viszont olyan átmenet a kettő között, ahol a szerző 179
