Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Martin József: A médium mint jelkép

megszületett Magyar Nemzetet „katolikus, a nagytökétől is támogatott, erkölcsi kérdésekben inkább konzervatív" napilapként jellemezte Németh G. Béla. Azt gondolom, hogy a Magyar Nemzetnek ez az első korszaka is jelképes fontosságú és erejű, sőt talán legenda is, amit egy közelmúltbeli magyar film is táplál, egyszersmind érzékelteti azokat a nem mindig látható szálakat, amelyek a médiát és a művészetet, a Kosztolányi által a perc művészetének nevezett újságírást - adott esetben rádiózást, televíziózást - és a múlandósággal vívott harcban eleve nagyobb eséllyel induló művészetet összekötik. Huszadik századi történelmünk viharos korszakának egyik epizódját vitte filmre a Hamvadó cigarettavégben Bacsó Péter, a Tanú s még vagy két tucat film rendezője. Sajtótörténeti tény, hogy a Magyar Nemzet a maga sajátos módján kapcsolódni próbált és tudott azokhoz a magyar politikai erőfeszítésekhez, amelyek lazítani iparkodtak a német szövetségen, s az angolszász hatalmak felé próbáltak orientálódni. „Olvasómán ember vagyok", mondta magáról egy alkalommal Bacsó, aminek minden bizonnyal fontos szerepe volt abban, hogy a Hamvadó cigarettavég emléket állít a régi Magyar Nemzetnek, Pethő Sándor erkölcsiségben és szakmaiságban mindmáig példát mutató lapjának. S most nézzük a filmet a lap szempontjából: a Magyar Nemzet kétszer is „szerepel" a Hamvadó cigarettavég-ben: a két jelenet közül az egyik önéletrajzi ihletésű, éppen azt ábrázolja, amint a friss harctéri hírekre kíváncsi, s persze a sorok között is eligazodó olvasók kapkodják a lapot. Mint Bacsó elbeszélte, kamaszként ő is gyakran álldogált estefelé az Aradi utcai Globus Nyomda bejáratában, várva a szinte még festékszagú újságot. A másik jelenet - a filmben ezt látjuk előbb - arra emlékeztet, hogy a maga eszközeivel a Magyar Nemzet részt vett a magyar nemzet történelmének alakításában. A szerkesztőségbe betoppan Balogh István szegedi plébános, a politikusi pályán már elindult ellenzéki kisgazda (őt Kállai Ferenc formálja meg); látjuk a háttérben az alapító-főszerkesztő, Pethő Sándor portréját, az előtérben pedig Hegedűs Gyula felelős szerkesztőt - Sinkó László játssza -, aki 1943-ig jegyezte a lapot; ott a filmvásznon a régi szerkesztőség két karakteres tagja: Tombor Jenő (Ráday Mihály) és Frey András (Mag István, Bacsó asszisztense játssza). A nézők keveset vagy éppen semmit sem tudnak róluk, ezért annál fontosabb, hogy Bacsó emléket állít nekik. Hegedűs Gyula az alapító főszerkesztő, Pethő Sándor mellett kezdte nemzetes pályáját, s Pethő 1940es lemondása után 1943-ig felelős szerkesztőként és felelős kiadóként egyedül jegyezte a lapot. Nemcsak rátermett szerkesztő, hanem sikeres kiadói menedzser is volt; följegyezték róla (Pethő 1989: 94-95), hogy a kéziratokat sohasem javította, változtatás nélkül leadta őket, ha megfeleltek politikai ítéletének és ízlésének, ha viszont nem tetszett neki, akkor az egész kéziratot adta vissza a szerzőnek átdolgozásra. Hegedűsnek annyiban is köze van a 105