Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)
Ködöböcz Gábor: Egy esztétikai magatartás avagy egy magatartás esztétikája. Kányádi Sándor: Szürke szonettek pergamen-tekercsekre. (Műelemzés)
A következőkben most már kizárólag a mű szövegére irányítjuk figyelmünket, és megkíséreljük kibontani az alkotás rejtettebb rétegeiben meghúzódó értékeket, szépségeket és jelentéseket. A címmel — az anticipációs funkciónak eleget téve — a költő megjelöli a műfajt, alaphangulatot teremt, és kitágítja az időt. (A műbeli tartalmak és üzenetek ismeretében alcímként akár ezt is odaképzelhetjük: Egy passió öt stációban avagy egy szenvedéstörténet öt tételben.) Az atmoszférateremtésben, a lírai hangulat betájolásában a "szürke" jelzőnek meghatározó szerepe van. A szürke szín alapvetően a közöny színe, ebbe olvadva minden elmosódik, mint az írás az ókori pergamentekercseken. A "szürke-szürkeség" képzetkörhöz persze még számos helytálló asszociáció társul, így pl. a jellegtelenség, a jelentéktelenség, a hétköznapiság, a sivárság, a mosolytalanság, az egyhangúság, a lélekölő (szolgai) robotolás, a kilátástalanság stb. A szonettről, mint a művészet maradandóságát sugalló klasszikus, középkori műformáról fentebb már szóltunk. A címbeli többes szám annak a jelzése, hogy több, egymáshoz kapcsolódó szonett íródik, nem egy, hanem több (vélhetően öt) pergamentekercsre. A papír helyett tudatosan szerepeltetett pergamentekercs az antik kultúrát és részben a Bibliát idézi (pl. erre íródott az Eszter könyve), s később a vers szövetébe is beépül. A második egység végén hasonlatként tűnik fel újra: "bőrük akár a pergamen / melyre írom az énekem". Meg kell jegyeznünk, hogy a pergamentekercs — a kultúrtörténeti tények ismeretében ~ némi ellentmondást és fejtörést okozhat, hiszen az egyiptomi fáraók írnokai nem használtak pergament. Templornfalakra, osztrakonokra, fára, elefántcsontra és papiruszra írtak; a pergamentekercsek használata csak az i. e. II. század derekán kezdődött, jóval a piramisépítő idők (i. e. XXVII — XI. sz.) után. A kisázsiai Pergamon városa épp azért állt át a hártyavékony állatborök használatára, mert Egyiptom leállította a papirusz exportját. (Egészen pontosan II. Euszenész alatt, i. e. 197—159). Mindezt figyelembe véve a költő "tévedése" szándékos; ennek oka egyrészt cenzurális, másrészt képi-tartalmi. A régmúltba való visszatekintés ürügyén és az egyiptomi képzetkör segítségével bont ki a szerző egy ars poeticával vegyített allegorikus történelmi parabolát. A külső időt kitágítva jelenéről alkothat ítéletet. Ez a fajta külső időkezelés, mely átöleli az írásbeliség kezdete és napjaink távolságát, az értékek szintjén egyetemessé tágítja a mondandót. A vers keletkezésének idejét és a jelenhez való kötődését (ún. történeti meghatározottságát) a benne foglalt valóságvonatkozások mellett leginkább a központozásnélküliség, valamint a tipikusan XX. századi keletkezésű köznyelvi, helyenként a zsargonális szóhasználathoz közelálló kifejezések használata bizonyítja. Ilyenek pl. a "maszekoltam", az "elfuserált", a szintagmák közül pedig a "nem jön össze a mű". 90