Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1996-1997. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Zimányi Árpád: A befejezett melléknévi igenév állítmányi használatának megítéléséről

De itt ti vagytok meglopottak. (Illyés Gyula: Hősökről beszélek) A befejezett melléknévi igenév állítmányi használatát Tompa szerint több tényező okozza az iménti példákban: a közvetlen fokozhatóság igénye {korlátozottabb, egyensúlyozottabb), jelzős kapcsolat predikatívvá válása (álmodott cél - nem álmodott ez), más névszói állítmány analógiája (csúnya volt kevert, törött). A négy utolsó példát Tompa merészebbnek tartja (i. m. 136— 8). Megjegyezhetjük, hogy a Kaffka- és az Ady-idézetben a befejezett igenévnek más melléknévvel (illetőleg folyamatos igenévvel) együtt történő hátravetése miatt nem teljesen egyértelmű az állítmányi szerep, bizonyos fokú értelmezői színezettel is keveredik. Tompa fölfigyelt ara, hogy az új forma különösen gyakori az átalakulást jelentő igékkel kapcsolatban (elpuhult, ingerült, elvadult, megindult), de megszokottá vált sok más, tárgyas alapszóból képzett igenévi állítmány is (felhajtott, nyomtatott, rajzolt, festett, ragasztott), pedig ezekben még egészen világos az igei alapszó jelentése, és a hangsoruk is azonos a ragos múlt időével (i. m. 138). Tompa József példáit és véleményét két okból volt szükséges a szokásosnál is részletesebben ismertetni: egyrészt azért, mert átfogó tanulmányának tartalma és terjedelme ezt egyaránt indokolttá teszi, másrészt pedig azért, mert így megállapításait, következtetését össze tudjuk vetni a 3. részben bemutatandó legfrissebb példákkal. Érdemes még megismerkednünk Nagy J. Béla két korábbi, szépirodalmi adatával, amelyek szerinte csupán kivételes nyelvi jelenségek: Lettem pennám miatt mostan megijedett... Az útat elvesztém, lettem eltévedett. (Gvadányi: Egy falusi nótáriusnak ...) Mert csak ez kössön ki Toldival, ha drága S nem megunt előtte Isten szép világa. (Arany: Toldi I. 12.) Az újabb példákat Nagy J. Béla erőteljesen helyteleníti (a halászat nem megengedett, a rágás nehezített, a vélemények osztottak), és nem tartja kívánatosnak a szokatlan formák elterjedését (Nagy J. 1958. 168). 2. A kérdés megítélése 1960 után A befejezett melléknévi igenév állítmányi használatának megítéléséről ebben a részben áttekintjük az 1960 utáni fontosabb nyelvtanokat, és megvizsgáljuk a nyelvművelő irodalom idevágó példáit, állásfoglalásait. Az akadémiai nyelvtan csak röviden és általánosságban fogalmazza meg a tudnivalókat ebben a kérdésben: „Melléknévi igenevet a természetes közlésben legfőként akkor használunk állítmány ként, ha igenévi jellege már gyengülőben van, s inkább állandósult tulajdonságként nevezi meg a cselek48