Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1996-1997. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Budai László: A valenciafogalom kialakulása, bővülése és a valenciakutatások problematikája

dolgozik: F(x) (einvalent), a R b (zweivalent), a R b, c (dreivalent). A szemantikai valencia dönti el, milyen szerepek töltik be az üres helyeket. Ezek a szerepek (Rollen) Flamignél megegyeznek a Fillmore-i esetekkel. Bármennyire csábítóan hangzanak is azonban a logika egyes megállapításai a valenciakutató számára, a logikához, a logikai valenciához közvetve, a visszatükröződési elmélet révén jutnak el a fentebb említett nyelvészek. Úgy tűnik, hogy az egykori NDK nyelvészei számára szinte kötelező volt, hogy állandóan hivatkozzanak a marxista visszatükröződési elméletre. Mühlner (1984: 174) például eléggé militáns hangnemben a kései kapitalizmus pragmatizmusával, agnoszticizmusával hozza kapcsolatba a polgári nyelvtudomány azon álláspontját, mely szerint: „die Sprache nicht in erster Linie ein System von Zeichen sei, in deren Semantik sich die Wirklichkeit widerspiegelt". Az csak a legtermészetesebb, hogy az emberi nyelv valamilyen módon, valamilyen tükörrel visszatükrözi a nyelven kívüli valóságot, hiszen enélkül nem tudná betölteni a nyelv sem kognitív, sem kommunikatív funkcióját, ami azonban még aligha jelentheti azt, hogy ennek a visszatükröződésnek nyelven kívüli, szisztematikusan felépülő és a nyelvi rendszemek is megfeleltethető rétegei lennének az emberi tudatban. B) Amint az előző fejezetben olvasható volt, felmerült a valenciakutatók (pl. Nikula 1976, Helbig 1982) körében a kérdés, hogy a valencia az ige formális, nyelvspecifikus, felszíni vagy fogalmi és akkor univerzális, tehát a relációs logikával leírandó tulajdonsága-e. Mindaz, amit a valenciakutatásoktól remélünk, túl összetett ahhoz, hogy a kérdéseket ennyire sarkítva tehessük fel. Az adatok tekintélyes mennyiségére támaszkodva, meggyőződésem, hogy az a valencia, amit egyáltalán lehet és következésképpen érdemes kutatni, nyelvi és nyelvspecifikus, ami nem jelenti azt, hogy nincsenek univerzális, de akkor is nyelvi tulajdonságai, mert végül is ugyanarról a bolygóról szemléljük a világmindenséget, szűkebb és tágabb környezetünket. Ez a szemléletmód azonban annyira specifikus is tud lenni egy-egy nyelvben, hogy a valenciakutatás alapvetően csak formai kiindulású, induktív lehet, ha félsikereknél többre vágyunk. Az aligha vitatható, hogy megnyilatkozásainknak az esetek döntő többségében tartalmi természetű motivációi vannak, de ez még jelenti azt, hogy ezek a motivációk annyira strukturáltak, hogy a gondolatok kivilágosodó és elhomályosuló, villámszerűén cikázó vagy pislákoló világában logikai és/vagy szemantikai valenciáról beszélhetnénk. A kapcsolatok, az asszociációk rendkívül bonyolult rendszere jellemző kell, hogy legyen a gondolatok világára, de ezekről mint valenciakapcsolatokról beszélni, aligha lehet. Ez a valencia fogalmát oly tággá, általánossá és főként megfoghatatlanná tenné, amely egyenértékű lenne magának a fogalomnak a megszűnésével.