Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1996-1997. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Budai László: A valenciafogalom kialakulása, bővülése és a valenciakutatások problematikája

vereinfacht: werfen AGENS PATIENS LOKATIV z. B.: Peter wirft den Stein ans andere Ufer. *Darunter verteht man eine 'lexemfreie' Beschreibung der Proposition (vgl. dazu B. Wotjak 82b: 104)).' A werfen lexémának igei jelentése van, amely egy komplex logikai állításstruktúrából (három predikátumból és három argumentumból) és meghatározott modifikátorszémákból áll. A komplex logikai predikátum ADESSE (b, c) és a logikai predikátum CAUS (a) csak indirekt módon járul hozzá az a, b, és c argumentumok szemantikai szerepének a meghatározásához, amennyiben éppen ezek az állítmányok nyitnak argumentumokat mint üres helyeket, és a mondat szemantikai magstruktúrájában szemantikai esetekként helyezkednek el. Következésképpen a szemantikai esetek a logikai állításstruktúra argumentumainak szemantikai-funkcionális jellemzői, és az ige logikai állításstruktúrájából származnak, de a logikai állításstruktúrával szemben már szintaktikailag megtörtek és lexikalizáltak (Helbig 1982: 24, cit. Lapinskas 1984: 22). Mindebből világos, hogy nincs direkt megfelelés a logikai állításstruktúra (= logikai valencia) és a szemantikai esetek (= szemantikai valencia) között. A szemantikai esetek számának nem kell megegyeznie a logikai állításstruktúra komponenseinek a számával, mert amikor a logikai struktúra szemantikai esetekké alakul át, nem csupán a logikai állításstruktúra hierarchizált viszonyai linearizálódnak, hanem redukálódik is a logikai komponensek száma, ugyanis nem minden logikai komponens lexikalizálódik, és nem minden komponens jelenik meg aktánsként a felszíni szerkezetben. A fentiekből arra a végkövetkeztetésre juthatunk, hogy a valenciaviszonyok összességükben az elemi szemantikai egységek (predikátumok, illetve funktorok és argumentumok) közötti kapcsolatok szintaktizálódásának az eredménye, és magát a valenciát is komplex jelenségként kell értelmeznünk a hang- és jelentésstruktúrák kölcsönösen egymáshoz rendelt viszonyrendszerében (Helbig 1982: 15, cit. Lapinskas 1984: 22). Létezik tehát egyrészt a logikai valencia, az egymás alatt hierarchikus viszonyban álló elemi logikai predikátum által nyitott argumentumokkal, másrészt pedig a szemantikai valencia, amelyben a szemantikai esetek az argumentumokból linearizációval és redukcióval állnak elő, amelyek az igejelentés-típusok közötti szemantikai viszonyok specifikumából absztrakciókat jelenítenek meg, és amelyek szintaktikailag már megtörtek, lexikalizáltak. A valencia e két szintjéhez jön még egy harmadik, a szintaktikai valencia szintje. 18