Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1996-1997. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Budai László: A valenciafogalom kialakulása, bővülése és a valenciakutatások problematikája

sabb nézeteivel is megismerkedhessünk. Ezeket a nézeteket ugyan - személyes kapcsolatok révén is - elsődleges forrásokból is jól ismerem, de egy, a Lapinskas gondolatmenetéhez hasonló összefoglalást nem kívánok a magaménak vindikálni. A hetvenes évek folyamán a valenciát egyre kevésbé tiszta szintaktikai, hanem sokkal inkább komplex logikai és szemantikai jelenségként kezdték értelmezni. A valenciaelmélet e fejlődésének, amely a valencia és a jelentéselemzés összekapcsolódásához vezetett, Lapinskas (1984: 31) három fokozatát jelöli meg, amelyek szerint: 1. A valencia a mondat szemantikai kapcsolatainak indirekt szintaktikai kifejeződése. Lásd Irteneva (1971), Fiámig (1972), Helbig (1976) (cit. Lapinskas 1984: 31). Fiámig (1972) a valencia három szintjét különítette el: a logikai-szemantikai valencia (logisch-semantische Valenz), a szemantikai esetek (semantische Rollen) és a szintaktikai valencia (syntaktische Valenz) szintjét. A logikai-szemantikai szinten megkülönböztet még egy gondolatilogikai szintet (gedanklich-logische Ebene) mint az objektív valóság közvetlen visszatükröződését, amelyen már elhelyezhető a valencia, legalábbis az üres helyek számát illetően, és egy szemantikai szintet (semantische Ebene), amelyen a mondat szavai között levő szemantikai összeegyeztethetőségi viszonyok határozhatók meg. 2. A valencia közvetlenül az autoszemantikus állítmány szemantikája által determinált. Lásd Mühlner 1975 (cit. Lapinskas 1984: 31). 3. A valencia a jelentés tulajdonsága, és maga is szemantikai jelenség. Lásd Bondzio (1971), Sommerfeldt-Schreiber (1977) (cit. Lapinskas 1984: 31). Bondzio (1969, 1971, cit. Lapinskas 1984: 11) megállapítja, hogy a logikai-szemantikai valenciakapcsolatok motivációt és alapot jelentenek a mondatalkotásra és más szintaktikai kifejezésekre. Továbbra is fennáll azonban a kérdés, hogy a valencia az ige formális adottsága-e, és mint ilyen nyelvspecifikus, és csak a felszíni struktúra disztribúciós adataiban ragadható meg; vagy fogalmi természetű, és akkor univerzális, nyelvektől független, a relációs logikával leírandó sajátosság (vö. Helbig (1982: 10), valamint Nikula (1976: lOff), cit. Lapinskas 1984: 11). A probléma félreismerése ahhoz a feltevéshez vezetett, hogy a tartalmi és a formai szint egy az egyben megfeleltethető egymásnak. Lásd Admoni (1979, cit. Lapinskas 1984: 12). A hetvenes évek második felében lett csak egyre világosabb, hogy minden morfoszintaktikai struktúrához legalább egy, de leginkább több tartalmi struktúra rendelhető. Végül is feladták a tartalmi szint és a kifejezés szintje közötti paralelizmus gondolatát (Lindgren 1983: 4, cit. Lapinskas 1984: 12). 14