Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

N. LŐRINCZ JULIANNA: A kommunikatív ekvivalencia kérdései műfordításokban

az előző állítmánynak, s ezáltal stilisztikai erősítés, fokozás. így érte némi veszteség a vers referenciális síkját. Impresszionista vonás a kedves kezének illatát visszaidéző kép: ,JVo osztalszja v szkladkah szmjatoj sali / Zapah mjoda ot nyevinnih ruk " Rab Zsuzsa ihletett tolmácsolásában így szólal meg Jeszenyin e két sora: „Gyűrött sálam őrzi már csak híven /fehér kezed hársméz illatát." A nyevinnij melléknevet, amely az oroszban 'bűntelen, tiszta, szűz, érintetlen' jelentésekkel rendelkezik, Rab Zsuzsa fehérnek fordítja, amely híven tükrözi az orosz jelentéseket, de felidézi a bőr színét is. Az idézett verssorokhoz hasonló motívum jelenik meg Juhász Gyula Anna öröke, versében is: „Mert benne élsz te minden félrecsúszott / Nyakkendőmben..." Véletlen hasonlóságról lehet szó, de a természet megjelenítése, a kedves és a táj szépségének egymásra vetítése közös a két versben. A negyedik versszak komplex képe módosul Rab Zsuzsa fordításában: 'Csendes órán a hajnal mint macskakölyök mossa a száját a mancsával' - ez az eredeti verssor szó szerinti fordítása, mely állóképszerű, nyugodt idill, míg a műfordításból nagyobb dinamizmus árad: Emikor a háztetőn a hajnal / macskamódra lustán lépeget," Közös a két képben a hasonlító elem, a macska, s ennek tulajdonságai vonatkoznak a hajnalra. A Jeszenyin-versben a hajnal és a macskakölyök közötti másik összekötő kapocs a fiatalság, mint azt a kotyonok kicsinyítő képzős szó jelentése is megmutatja. Éppen ez a szemantikai komplexitás vész el a képből a fordítás során azáltal, hogy hasonlattá egyszerűsíti a fordító az eredeti hasonlatból és megszemélyesítésből szövődő komplex képet. Rab Zsuzsa megsérti ezáltal a referenciális ekvivalenciát, bár a közlés egészéhez képest csak kismértékben: ugyanaz a tartalmi mondanivaló módosult képszerkezetben jelentkezik. A funkcionális ekvivalencia azonban itt is megvalósul: a szövegrészlet hangulati hatása, a felhívó funkció változatlan, azaz invariáns marad. Az ötödik versszak képi struktúrája azonos a két szövegben: a „kék este", Jeszenyin kedvelt jelzős szerkezete megszemélyesítés alkotó elemeként szerepel mindkét szövegben. Rab Zsuzsa sorai az eredeti vers akusztikai hatását is adekvát módon tükrözik: , JCéklő esték azt suttogják rólad: / álom voltál, elhaló zene." Az orosz sepcset szó ugyanúgy hangalakilag motivált az oroszban, mint a. suttog a magyar nyelvben. Ehhez járul még az egész versen végigvonuló zeneiség, amely nem kis mértékben a magánhangzók és zöngés mássalhangzók dominanciájából adódik mind az eredeti, mind pedig a műfordítás-szövegben. A hatodik versszak az első ismétlése, ezzel a versnek a népdalokra jellemző módon ad keretet Jeszenyin, „...modern asszociációi, a természet sugallta panteisztikus áhítata..." (APOSTOL 1977, 685) mutatkozik meg ebben a versében, a Kékség c. kötet sok más darabjához hasonlóan. 56