Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

N. LŐRINCZ JULIANNA: A kommunikatív ekvivalencia kérdései műfordításokban

gedményeket úgy, hogy még kommunikative ekvivalensnek tekinthessük a műfordítást az eredeti szöveggel? Különösen egy olyan tartalmi és formai szempontból egyaránt zárt szöveg esetében nehéz a megítélés, mint a vers. Hol a szöveghűség, hol a formahűség szenved csorbát. Szemantikai veszteségek is lesznek a versfordításban, mint azt VAJDA MIKLÓS megállapítja: „...a fordítás a vers nyelvi, esztétikai, sőt jelentésbeli integritását lényegesen érintő, értelmező beavatkozás ... a tökéletes siker ugyancsak eleve beépített lehetetlenségének minden kockázatával." (VAJDA 1981. 378) Mégis létrejönnek olyan versfordítások, amelyek összhatásukban az eredeti művel egyenértékűek, tehát ezek kommunikatív ekvivalenseinek tekinthetjük. Véleményem szerint ilyen Rab Zsuzsa méltán ismertté és közkedveltté vált Jeszenyin-fordítása, a Nye brogyity, nye mjaty melynek a fordító a Bokraink közt... címet adta. E vers stilisztikai elemzése kapcsán szeretnék rámutatni az ekvivalencia egyes típusainak meglétére, illetve az ezektől való eltérésekre is. A Nye brogyity, nye mjaty... című, illetve kezdősorú vers a Golubeny (Kékség) c. kötet egyik darabjaként látott napvilágot 1918-ban. Témája az ősz, a kedves szülőfold megidézése, de több is annál: a magyar Juhász Gyulához hasonlóan a költő kedvese alakját, a szeretett lény minden megőrzött mozdulatát belevetíti a tájba. (Vö. Juhász Gyula: Anna örök, Milyen volt ...) Az így egymásra vetített, egymásba fonódó természeti és emberi szépség mint valami múltból felderengő álom bukkan elő. Az ember és a természet tovatűnt ifjúkora impressziói felidézésének vagyunk tanúi. Az ún. negatív festés módszere is jelen van a versalkotásban. Felidézi a költő a jelent, s mindazoknak az értékeknek a hiányát, amelyek valaha megvoltak. Vizsgáljuk meg a Rab Zsuzsa által létrehozott fordítást az ekvivalencia szempontjából. Referenciálisan megfelel a szövegegész az ekvivalencia követelményeinek. A valóságnak ugyanarra a mozzanataira vonatkozik az eredeti és a műfordítás szövege is: a természetleírás és a vele szorosan összefonódó emlékek leírása azonos. Ekvivalens a szeretett kedves képét felidéző komplex kép is, amelynek összefogó eleme a külső hasonlóságon alapuló metaforikus szerkezet: „Szo sznopom valosz tvoix ovszjanih". Rab Zsuzsánál: „Zizegő szép zabkéve hajadról". A közös szemantikai jegy a két szövegben a haj és a zabkéve színe. E két kép grammatikai struktúrájában azonban már eltérések vannak, amelyek a magyar és az orosz nyelv különbségéből adódnak: a birtokviszony eltérő grammatikai eszközökkel való kifejezése miatt, illetve a Jeszenyin alkotta inverziós szórendet Rab Zsuzsa egyenes szórenddel fordítja, amely a jelző bizonyos nyomatékvesztését idézi elő. Ha az egész első versszakot vizsgáljuk, még több strukturális, és szemantikai eltérés is mutatkozik. A két nyelvben nem azonosak a határozatlan ill. általános alany kifejezőeszközei. Az orosz infinitivus egyértelműen határozatlan alanyra utal, a magyarban nem lehet önmagában infinitivusszal visszaadni ebben a szö54