Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

SZATHMÁRI ISTVÁN: A magyar helyesírás alapjai

Nógrád megyei község neve). Még az úgynevezett idegen szavak is jelzik írásmódjukkal, hogy meghonosodottak-e, vagy csak az elején vannak ennek a folyamatnak (pl. perszóna -- tehát magyarosan írva — 'pejoratív: azaz megvetéssel említett nőszemély', de persona non grata -- azaz latinosan írva — 'olyan diplomata, akinek jelenlétét a működési területén ievő állam korlátozza' vagy pl. a schilling, már a nagy kezdőbetűjét elvesztette, de az sch-val való írást még tartja, persze valószínű hogy ez is 5-sé változik majd; vö. frank, a francia eredetű szó a németből átvéve, I. TESz.). És még sorolhatnánk tovább. A következőkben említendő vonások amellett, hogy helyesírásunk belső tulajdonságait emelik ki, egyre inkább utalnak e rendszer kialakulására, történetére is. e) Ismeretes, hogy egyetlen nyelv sem teljesen egységes, úgynevezett nyelvi rétegeket különböztetünk meg bennük. Nos, a magyarban a szóelemek leírása „a történeti hagyományban kialakult, a helyesírás által is őrzött" nyelvi sztenderdet, közelebbről „mai köznyelvi kiejtésünket" tükrözi (vö. MHSz. 17. szabálypont). Ez azt jelenti, hogy helyesírásunk pl. a nyelvjárási kik, lú, kézit, tanét; az argóbeli lóvé, vonatozik, illetve a pesti nyelvi kőrút, ellemi stb. helyett a köznyelvi kék, ló, kezét, tanít; továbbá pénz, illetőleg újonc katona a körletben körbemászik az ágy alatt, valamint körút, elemi formákat, kifejezéseket rögzíti. Mindez persze azt is jelenti, hogy a köznyelvben két alakban használatos szavakat, szóalakokat helyesírásunk is így tünteti fel, pl. csoda és csuda, hova és hová, neki és néki, gyerek és gyermek, fel és föl, illetve hallgatódzik és hallgatózik; olvass és olvassál; állt és állott, mondta és mondotta; most és mostan. f) Talán mégis leglényegesebb vonása azonban a magyar helyesírásnak a rendszer-jellege, illetve logikus volta. Az Értelmező kéziszótár ezt írja a „rendszerbről: "I. Fii Tud Egynemű vagy összetartozó dolgoknak, jelenségeknek bizonyos törvényszerűségeket mutató rendezett egésze." A „logika" pedig ezt jelenti: „3. vál A dolgok közötti törvényszerű összefüggés". Tehát röviden elmondhatjuk: helyesírásunk rendezett egész, amelyet törvényszerű összefüggések jellemeznek. Ezt a bizonyos rendezettséget mindenekelőtt az alapelvek biztosítják. Mielőtt azonban ezek lényegére rámutatnánk, vessünk egy rövid pillantást a magyar helyesírás kialakulására. A Szent István korától formálódó helyesírás előtt -- amely a latin betűket vette át -- három nagy kérdés állt. Első volt a teljes hangjelölés, illetve azún. fonematikus jelleg megvalósítása. Ez utóbbi azt jelentette, hogy egy hangot mindig ugyanaz a betű jelöljön, és hogy egy bizonyos betű mindig ugyanazt a hangot takarja. Ez természetesen fokozatos következe16