Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

SZATHMÁRI ISTVÁN: A magyar helyesírás alapjai

FÁBIÁN PÁL: AZ akadémiai helyesírás előzményei (1772-1832.) Bp., 1967.; SZEMERE GYULA: Az akadémiai helyesírás története (1832-1954.). Bp., 1974.; BÁRCZI GÉZA: A magyar nyelv életrajza. Bp., 1963.; - BENKŐ LORÁND: AZ Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei. Bp., 1980.; uő.: A történeti nyelvtudomány alapjai. Bp., 1988.) 4. Rátérve most már közvetlen tárgyunkra, induljunk ki abból, hogy a magyar helyesíráis alapjait - más nyelvek helyesírásával is összehasonlítva - annak fő jellemző sajátságai jelentik. Ezek a következők: a) Mint „A magyar helyesírás szabályai" (1984,11., a továbbiakban: MHSz.) is utal rá (2. szabálypont), a mi helyesírásunk b e t ű í r ó . Vagyis legkisebb egységei nem szót vagy szótagot jelölnek (mint pl. a kínaiban, illetőleg a japánban), hanem hangokat. b) Aztán a magyar helyesírás latin betűs. Tudniillik betűsorunk lényegében a latin betűkészletből alakult ki (pl. a francia eredetű Icsl értékű ch, vagy a cseh származék lel értékű cz

r illetve az olaszból való ínyt értékű gn, továbbá az Iszl értékű magyar fejleményű sz stb. végső soron szintén latin elemeket tartalmaz). (L. MHSz. uo.) c) Azt is megállapíthatjuk róla, hogy hangjelölő. Ez meg arra vonatkozik, hogy a magyar betűk legtöbbször valóban kiejtett hangokat takarnak, azaz a leírt forma nemigen tér el a kiejtéstől, szemben például a franciával (aoút [u] 'augusztus', beaucoup [boku] 'sok') vagy az angollal {peace [pi:s ] 'béke% school [sku:l] 'iskola'/ (VÖ. MFiSz. uo.) Az eddig felsorolt (mondhatnánk: távolabbi) vonások - bár tények közvetlenül kevésbé „segítik" helyesírásunk elsajátítását. Annál inkább a továbbiak, amelyek immár mintegy belülről világítják át helyesírásunkat. d) Méltán említi a MHSz. (uo.) értelemtükröző jellegét. Ez sok mindenben megnyilvánul. Először is abban, hogy a szóalakokban - mint már utaltunk rá - rendszerint feltüntetjük az egyes szóelemeket, függetlenül a kiejtésükben alkalmilag végbement változásoktól (pl. a lát ige többes első személyű alakját lát+juk-nak írjuk, pedig [!áttyuk]-nak ejtjük; aztán bár így mondjuk [hásztető], mégis ház+tetőA. írunk, hisz annak a két szónak az összetétele). A külön- és egybeírással pedig megkülönböztetjük a szókapcsolatokat az összetételektől (pl. más a „hat ökör" („A hat ökör csendesen ballagott a nehéz szekér előtt") és a „hatököf („Hisz hatökör ez hozzá!"). Aztán van ,,betonkeverő kád" és „beton keverőkád". Sőt ez utóbbiak elválasztásakor is jelezzük a szóhatárokat (pl. „meg-int"'figyelmeztet', de ume-g/nt'"(ijra!'; ugépelem"ez ilyen megszakítással főnév, ha viszont a következőképpen szakítjuk meg: ugépe-lem" akkor a gépel ige bizonyos alakjával van dolgunk). A kis és nagy kezdőbetű szintén jelzi, hogy köz- vagy tulajdonnévről van-e szó (pl. a patak 'csermelynél nagyobb, folyónál kisebb folyóvíz', a Patak szó viszont egy 15