Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

SZŰK BALÁZS: Archetipusok a mozgó fényben

fehér virág piros belseje, barnás írott lapon fekvő piros szalag. Az inzert zene eltűnő akkordjai után a vegetáció képeit lassan elborítja a hó, éppen ezért semmiféle akusztikus elem nem jelenik meg (64-71.), csak a 3. hóban perdülés után (72.) indul be az I. tétel meditativ Szindbád-zenéje (csellópengetés), s tart egészen a tarkóvszkijosan futó hínáros patakig (80.) talán azért, mert ezen szekvenciában a monológban is utal a nőkre („bálban és temetésen"). A 80. képtől, a virágnyitás reményeivel párhuzamosan ismét 4 kép időtartamára csend lesz, hasonlatosan a II. tétel végéhez. Ahogy ott is, itt is záró és előkészítő szekvenciasorral találkozunk, hiszen a 84. képben a „jelen" időbe kerülve Szindbád szólal meg: „Hölgyeim!", s kezdetét veszi a két Tavasz tündér reneszánsz tánca kék és fehér ruhában, a hatalmas, fénykoszorúzta zöld fák alatt. A Szindbád bár minden eszközével a halálról szól, mégis az élet szeretetére tanít, direkt bölcselkedés nélkül, elégikussá festett harmóniában, mint ahogy Krúdy Gyula zárja egyik novelláját (Szindbád útja halálnál): „Szindbád a magasba fordította a fejét. A szürke felhők alól, a hideg magasságból egy fehér lepke szálldosott lefelé. Egy fehér madár röpült a téli éjben a havas föld felé. A virágárusnő volt, aki levetette magát a ház harmadik emeletéről. Szindbád mint babonás ember, később egy marék véres havat vett a kezébe, és magában azt gondolta, hogy szegény leány kiomlott vére feloldozza őt, eddigi balsorsa alól: 'Csillaga újra felragyog, és hajója szerencsés szelekkel repül tova.'" A szeretet ikonja „Annál sötétebb az árnyék, minél közelebb kerül a fényhez." (Leonardo da Vinci) A Solaris (1972) Andrej Tarkovszkij technikailag legragyogóbb, leglátványosabb,

1 de rendezői önítéletében legkevésbé

2 sikerült filmje,

1 egyben az erősen tradicionalistává vált sci-fi műfaj technikai és archetipikus kódjainak kioltási kísérlete,

4 mivel nem fizikai-külső utazásról, hanem belső faustidonquijotef (férfias) vándorútról van benne szó. Szemléletileg folytatása az Andrej Rubljovnak:

6 Tarkovszkij szerint mindkettő „az erkölcsi dolgokhoz való hűség külső megnyilvánulásairól, értük való harcról, hitről"' gondolkodva építi fel az ismeretlenség mozgóképes ikonjait. Ahogy az Andrej Rubljovban Tarkovszkij „természettisztelő ortodoxiája"^ is a négy őselemmel viaskodik és a szent művészi cselekvés a megrendülés után visszatér a földre, úgy Chris Kelvin asztronauta lelke a lelkiismeret nélküli kozmikus idegenségből tékozlón megtér halott apjához, hogy rubensi alázattal a lába elé omolva

9 elfogadja a végső-egyetlen otthon világegyetemű nyugalmát. A halál és a feltámadás tétje is összekapcsolja a régmúltban és a távoli jövőben 89