Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2004. Sectio Biologiae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Fekete Gábor: Cönológia és növényföldrajz

16 Fekete G. 1957-ben aztán lehetőség nyílt arra, hogy egy, a fennmaradását a véletlen szerencsének köszönhető alföldperemi, löszön kifejlődött ritkás tölgyerdőbe betekinthessünk. A „locus classicus"-ról, a kerecsendi erdőről van természetesen szó. Szerencsére rendelkezésre álltak Délkelet-Európa azonos erdőssztyepp - klímaövéből származó vegetációleírások, Enculescu, Szafer, Borza, Paskovski és mások tabellákkal ellátott dolgozatai. Munténia, Dobrudzsa, Beszarábia, Podólia, a Donyec-hátság löszterületei, erdőssztyepp klímája vegetációjának képe ezekből a dolgozatokból koherensen kirajzolódott, legalább is Zólyomi számára, aki a hazai „felfedezéskor" nagy hasznát vette ezeknek a többnyire alaposan megirt dolgozatoknak, amelyek a kezdettől az azonosítást segítő fontos társulásbélyegekre hívták fel a figyelmet (pl. arra, hogy ezekben a szubmediterrán erdőssztyepp-erdőkben a Quercus pubescensnek fontos szerep jut, hogy a molyhos tölgy a hegyek-dombvidékek felől, a Quercus robur, az Acer tataricum az árterek felől rányomulva a löszhátakra közös komponensei a felnyíló erdőnek). Bővebbet l. Zólyomi 1957. A felfedezett-leírt tatárjuharos lösztölgyes a rekonstrukció szerint egykor kiterjedt volt az Alföldön és peremterületein (lásd Zólyomi 1967b). A dunai országok potenciális vegetációjának Niklfeldtől szerkesztett térképe (1973) jól mutatja szerves kapcsolatukat a Kárpátoktól délre és keletre húzódó erdőssztyepp zónával és ezzel a felismert analógia helyességét igazolja. Néhány évvel később, az 1960-as évek elején, a Gödöllői-dombvidék kutatása során figyeltünk fel olyan, a dombtetőket borító erdőkre, amelyekben a másutt töltelékszerepet játszó elegy-fafaj, a mezei juhar tömeges, a gyertyán és a tölgyek mellett A kocsánytalan tölgy mellett a kocsányos tölgy {Quercus robur) a lombszint leggyakoribb faja, mellettük a molyhos tölgy állandó, de általában csak pár egyeddel, illetőleg más tölgyekkel kialakult hibridek formájában megjelenő fafaj. A gyertyán sokszor csúcsszáradt. A gyepszintben az üde lomberdei fajok kismértékű túlsúlya figyelhető meg, mellettük a száraz tölgyesek képviselőjeként az erdei gyöngyköles (Lithosmermum purpureo-coeruleum), a bársonyos tüdőfu (Pulmonaria mollis), a borsfű {Clinopodium vulgare) és más fajok is feltűnnek. Egy ilyen száraz mezei juharos tölgyesnek megjelenése itt azért feltűnő, mert erős szabályszerűség, hogy ebben a nagyjából 250-300 méteres magasságban az Északiközéphegység dombvidékein, előhegyein a cseres-tölgyesek az uralkodók. Hogy az elegy-fafaj ok egyes erdőféleségekben felszaporodhatnak, arra példa hegyvidékeinken nálunk is akad. Különleges termőhelyeken - pl. sziklagörgetegeken - a lependéktermésű, pionír elegyfák előnyhöz jutnak a nehéz makkot termő tölggyel, bükkel szemben. De ezek a speciális és környezetüktől elütő termőhelyek csak kis foltokban jelentkeznek. Jóval kisebb kiterjedésben, elsősorban a gödöllői félmedence homokkal kitöltött felszínén egy újabb, addig ugyancsak nem leirt erdőtársulás került