Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2004. Sectio Biologiae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)
Fekete Gábor: Cönológia és növényföldrajz
I ESZTERHAZY KÁROLY FŐÍSKO: í KÖNYVTÁRA•E€ER xtowis/j.ozh Cönológia és növényföldrajz 17 elő (Fekete 1965). Az akkor még természetközeli állományokban a három tölgy (kocsánytalan, kocsányos és molyhos tölgy), valamint a virágos kőris mellett a nedvességet kedvelő, magasártéri tatárjuhar (Acer tataricum) és a kislevelü hárs játszanak főszerepet. A cseijeszintben tömeges a mogyoró, a tatárjuhar. Gyep szintjében a tölgyes fajok uralkodnak, közöttük számos kontinentális tölgyes elem (bársonyos tüdőfíi, tarka nőszirom, sárgás sás (Carex michelii). Szórványosan megjelenik itt a magas gyöngyperje (Melica altissimá) és a bugás veronika (Pseudolysimachion spurium). Feltűnő kontrasztként -jelezve a sajátos átmeneti jellegét - itt az árnyas, üde erdők fajai is nőnek, közöttük tömeges a bükkös sás (Carex pilosá). A hársas-tölgyes állományok más elegyes tölgyesekkel, így a tatárjuharos-tölgyesekkel komplex megjelenést mutattak. A számunkra addig ismeretlen erdőtársulások identifikációra, ill. leírásra vártak. Annyi bizonyosnak látszott, hogy analógiát kelet felé kell keresni, a nem sokkal azelőtt felfedezett tatárjuharos tölgyes kapcsolatai egyértelműen erre terelték a figyelmet. Azt is tudtuk, hogy Európa keleti felének lombos erdőiben, ahol kelet felé fokozatosan maradnak el a bükk, a kocsánytalan tölgy, a gyertyán, az elegy-fajok (kőris, juharok, hárs) szerepe, tömegessége - talán a fő fafaj, elsősorban a kocsánytalan tölgy kompetitív erejének csökkenése miatt - megnő. Szerencsés körülménynek tekinthető, hogy ebben az időben (a hatvanas években) a magyar geobotanikusok előtt megnyílt a lehetőség, hogy rövidebb tanulmányutakat tegyenek a Szovjetunió erdőssztyepp övezetében. Borhidi Attila például az ukrán erdőssztyeppen járva száraz gyertyánosokról számol be (Borhidi 1966). A cönológiai tabellák összehasonlításából kiderült, hogy Nyugat-Ukrajna magaskőrisben gazdag erdőssztyepp-tölgyesei faji összetételéhez igen közel állnak a Gödöllőidombvidék - egykor kiterjedt, mára csaknem kipusztult - mezei juharos gyertyános-tölgyeseihez (Kleopov 1938, Vorobjev 1953). Az erdélyi Mezőségről, Moldvából, a Donyec-vidékről ugyancsak hasonló erdőkről tanúskodnak a felvételek. A keleti kapcsolatok tényét erősíti, hogy a gödöllői medence kötött homoktalaján (és még néhány ponton) kifejlődött kislevelü hárs uralta erdőssztyepp erdői sok vonásban hasonlítanak a keleti orosz erdőssztyepp zónában (a Volga és az Ural között, Baskíria területén) növő erdőkhöz (lásd pl. Kucserovszkaja 1932, a további irodalmakat pedig Fekete 1965). Végül is a távoli területek erdőivel való egybevetésből vált nyilvánvalóvá, hogy a hűvös-kontinentális erdőssztyepp erdőit találtuk meg és azonosítottuk. Ezen erdők mint kis szigetek ágyazódnak be a melegebb Alföld szubmediterrán erdőssztyepp zónájába. Létük mezokiimatikus és talajtani okokkal magyarázható. (Jóvátehetetlen veszteség, hogy említett erdőtársulásaink legtöbb állománya átalakult vagy elpusztult). De távolabbi tájak felé való kitekintésre adódnak korábbi példák is. Már régóta ismeretes volt, hogy Délnyugat-Dunántúl növényzete a pannóniaitól
