Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Sectio Chemiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Hidy Pálné-Lacahta István: A Nyugdíjasok Népfőiskolája

hézagpótló ismeretekkel és az azok keltette érzelmekkel jól szolgál­ják az egészséges lokálpatriotizmust. Nem utolsósorban - idős koruk ellenére se tagadva ezt a tényt - indítékokat, megfelelő tartalmat akartunk nyújtani további életvezetésükhöz, önnevelésükhöz. Egy-egy foglalkozás időtartamát három órában szabtuk meg. Ezt indokolta a résztvevők sokféle egyéb elfoglaltsága és fáradé­konysága is. A fáradtság ellen hatott az élménygazdag tartalom az oldottság és a változatos módszerek alkalmazása. Már a foglalkozá­sok előtt terített asztalt készítettünk vendégeink, a résztvevők szá­mára. A korábban érkezők néha maguk is segítettek ebben. Az aszta­lon kancsókban forró víz volt, többféle tea és gyógytea, valamint egyszerű sütemény, némelykor néhány szem gyümölcs. Mindez oldottságot, melegséget, otthonosságot keltett a résztvevőkben, s láthatólag az első pillanattól kezdve pozitívan értékelték. A kezdési időpontokhoz nem ragaszkodtunk mereven. A "gyülekező időben" teázás mellett meghallgattuk egymást, megtárgyaltuk az elmúlt hét egyéni és társadalmi eseményeit. Lett volna mód iskolás jelleget adni a kurzusnak azzal, hogy egymás háta mögé ültetjük őket, de mi szándékosan a terített asztal mellett döntöttünk. Ez lehetővé tette a maximális egymásrafigyelést, a verbális és metakommunikációs jelzések hathatós adását-vételét. Módszertani változatosságra törekedtünk. Ha a klasszikus előadás módszerét használtuk, nagyon vigyáztunk arra, hogy az ne legyen hosszabb mint 45-60 perc. Az előadásokat minden esetben konzul­táció, beszélgetés követte. Általában igen jelentős volt az aktivitás. Néhány témánál inkább csak bevezető gondolatokat - talán szempontoknak is nevezhetnénk - adtunk, s lehetőséget kaptak a résztvevők arra, hogy élettapasztalataikat, élményeiket megosszák egymással. Nagyon szívesen vállalkoztak erre. Ilyenkor mi a beszél­getés, esetleg vita tapintatos, sokszor tudatosan háttérbe vonult veze­tőinek a szerepét töltöttük be. A változatosság jegyében dolgoztuk fel az aktuális "Húsvéti népszokások" témát. Nagyon nehéz lenne meghatározni azt a mód­szert, amellyel ez történt. A tehetséges és ügyes témavezető kar­nagyként vezényelte a kis közösséget. Váltakozva ő és a résztvevők mesélték el és adták elő (énekelték, játszották el) a népszokásokat, annak dalait, játékait, rigmusait. S közben ajándékként húsvéti lapot készítettünk, hímes tojást festettünk, húsvéti kalácsot fogyasztottunk, 87

Next

/
Oldalképek
Tartalom