Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Hekli József: Ödön von Horváth (1901-1938)

szenvedélyesen kapaszkodó, érzelmileg kihűli nyárspolgárok. E figurák többsége csak szerepet játszik az életben, s maszkjuk alatt csupán kapaszkodni vágyó senkik, megjátszós jellemtelenek, primitív számítók, kisszerű önzők, brutális "széplelkek" tenyésznek. A megnyomorított kisemberek, nyárspolgárok között azonban akadnak olyanok is, akik megbillent, kisiklott sorsuk közepette is titkon valami szépre, biztosra, felemelőre vágynak. A darabjaiban főhőssé emelt kispolgárt Horváth a legkülönbözőbb változatokban mutatta meg: a kitaszított érzelmileg-anyagilag "leépült", langyos lelkű álmodozóktól egészen a nagystílű, "fenn az ernyő nincsen kas" típusú hazárdőrökig. Legjobb drámáinak egyes alakjaiban, több neves kortársát is megelőzve, a közelgő fasizmus korszakának félelmetes-torz figuráinak sziluettjét is felvillantotta. Századunk kitűnő, magyar gyökerekkel is rendelkező színpadi szerzőjéről és eredetien újszerű drámaművészetéről számtalan értékelés látott napvilágot a legkülönbözőbb nyelveken. A méltatások és elemzések többsége pozitív, dicsérő hangvételű volt. Az elismerő kritikák rövid összegzéseként -- egyéni véleménnyel megtoldva — Carl Zuckmayer, a híres-neves kortárs és barát szavai kívánkoznak ide: "Véleményem szerint a fiatalabb drámaírók közül Ödön von Horváth rendelkezik a legálütőbb tehetséggel, és ezen túl, a legtisztább fejjel és a legpregnánsabb személyiséggel. Látása öntörvényű, becsületes és semmire sincsen tekintettel." Az előkelő származású, ahogy mondani szokás, békebeli, jól szituált családból való Ödön von Horváth 190l-ben látta meg a napvilágot Fiumében. A diplomata s egyben többnyelvű környezetben nevelkedő ifjú sok városban tanult — Budapesten is --, majd 1919-ben Bécsben érettségizett. Ugyanebben az évben Münchenbe került, s íiz ottani egyetemen germanisztikát, filozófiát és színháztudományt hallgatott. Egyetemi tanulmányaival párhuzamosan munkatárs lett a "Simplicissimus" és a "Jugend" c. lapoknál, és szoros kapcsolatba került több színházzal is. 1920-ban jelentek meg első novellái. Később, egy hirtelen felindulásában, elégette az 1923-ig keletkezett műveit. A húszas évek szellemi-művészi forgataga Ilorváthot is Berlinbe vonzotta, majd felváltva élt Murnauban, Bécsben, Berlinben és Ilenndorfban. A harmincas évek elejétől gyors egymásutánban készülnek színpadi művei, mint a "Mesél a bécsi erdő", a "Délszaki éj", a "Kasimir és Karoline", a "Hit, remény, szeretet" és mások. 1931-ben a legkiválóbb "Volksstück"-ért, az immár fél évszázada kasszasikernek számító "Mesél a bécsi erdő"-ért, Kleist-díjat kapott. E rendkívül termékeny években regényírásra is vállalkozik, s "Az örök nyárspolgár" című prózai alkotásában is drámáinak központi alakját ábrázolja, jellemzi. 1933-ban náciellenes megnyilatkozásai miatt betiltották darabjait Németországban, s ezért Ausztriába települt át. Néhány évvel később, amikor már teljesen világosan látta, hogy a világ egy rettenetes katasztrófába rohan, végleg emigrációba 8