Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Hekli József: Ödön von Horváth (1901-1938)

kényszerült. 1938-ban, a német Wehrmacht ausztriai bevonulásakor, Svájcba menekült. Ugyanezen év nyarán Párizsba utazik, hogy egy amerikai producerrel az "Istentelen ifjúság" című regénye megfilmesítéséről tárgyaljon. A megbeszélés után gyalog indult vissza szállodájába. A hirtelen kitört vihar elől egy nagy fa alá menekült, s a Charnps-Elysée öreg fájának egy letört ága halálra sújtotta az írót. Ödön von Horváth akkor halt meg osloba, bizarr módon, mikor tehetsége már beérett, írásművészete a csúcsponton állt, s híres színházak versengtek darabjaiért. A világot látott, jól felkészült, több nyelven beszélő fiatal Ödön von Horváth a húszas évek elején, egy meglehetősen nehéz korszakban fogott hozzá a drámaíráshoz. Az "izmusok", elsősorban a szimbolizmus és az expresszionizmus hatásának jegyében fogantak első darabjai. A színpadi zsengék keletkezésének idejére így emlékszik vissza maga a szerző: "Talán groteszk dolog, olyan korban, amelyben élek, s amely nyugtalan, és senki sem tudja, mi lesz holnap, darabok írására vállalkozni. Mégis megkockáztatom, bár nem tudom, holnap mit eszek..." Első drámai kísérlete 1922 tájára tehető, mikor még főleg novellaírással próbálkozott. Darabjának feltűnő "izgalmas" címet választott: "Gyilkosság a Mohrengasseban". A minden tekintetben gyenge minőségű, hatásvadász jelenetekből összeállított színpadi műben azonban itt-ott megbújnak olyan elemek, "szubsztanciák", amelyek a későbbi, érett "Voiksstück"-üket fémjelzik: többek között a hazug idill, a lappangó erőszak, a félresiklott emberi kommunikáció és a képmutató morál. A deprimált családi környezetben játszódó, mesterségesen "feltupírozott" sztorit maga a kezdő író is sekélyesnek ítélte, ezért a darabot íróasztala fiókjába süllyesztette. A sors különös játéka folytán 1980-ban a bécsi Akademietheater-ban megtartották az író hagyatékából előkerüli zsenge dráma ősbemutatóját. A húszas évek polgári társadalmának kiáltó osztályeilentétei, amorális üzelmei az első drámai kísérlet kudarca ellenére is Morvátliot újabb darabok írására késztetik. 1926-ban, huszonötévesen, hozzáfog második drámájához, amelynek dialógustípusai, egyes poénjei sőt maga a hősnő, Christine figurája is későbbi műveiben gyakran felismerhetők. "A szép kilátáshoz" című tragikomédia mondén-ízléstelen története egy szállodában játszódik — "Hotel a szép kilátáshoz"-ban, amelynek igazgatója egy lecsúszott, tönkrement filmszínész. A pincérek Strasser kétes múltú barátai. A hotel egyetlen vendége Ada, a hisztériás, alkoholista, férfibolond bárónő, aki az egész semmittevő, haszonleső társaságot kitartja. E züllött körbe tér vissza Christine, hogy saját és közös gyermekük sorsát rendezze csábítójával, a lezüllött Strasserrel. Az egykori hódító és lezüllött barátai összeesküdnek az életét rendezni akaró Christine ellen, és a lány, az emberi tisztességbe vetett hitében mélységesen csalatkozva, otthagyja a velejéig rothadt társaságot. 9