Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)
Ludányi Mária: Középkori motívumok Gergei Albert históriájában 53 Máthé József: Valóság és fikció Petelei István novelláiban
nyek sokasága nagy mértékben szelektálva, céltudatosan tömörítve-sürítve tárul fel. Úgy is mondhatnánk, Petelei már publicistaként is az egyediben az általánost, a lényegest, a jellemzőt igyekszik megragadni, valamelyest "eltávolodva" tehát a reálisan létező tárgyaktól, jelenségektől, riportalanyoktól — a művészi fikció, analógia irányába emelve őket, ahol a "valódi ítéletek" és a "quasi-ítéletek" egybeszövődnek, a dokumentatív és a szépírói módszer együtt van jelen. Jellemző példája ennek a Mezőségi út című szociográfiai riportja (1884) 1 1, melyben a Marosvásárhelytől északnyugatra, 15-30 km távolságban szétszórt falvak, települések (Bánd, Bergenye, Madaras, Pagocsa, Pánit, Kövesd) gazdasági, szociál-kulturális életéről rajzol helyzetképet. Adatok, tények, személyes tapasztalatok szolgálnak itt valamennyi érv, következtetés bizonyítására. Döbbenetesen hiteles valóságkép körvonalazódik tolla nyomán a vidék anyagi és szociális állapotáról, a tulajdonviszonyokról, a kultúráról (illetve kulturálatlanságról) és az emberi kapcsolatokról. Lényegretörő tárgyilagossággal világít rá az általános elmaradottságra s mindennek lélek- és erkölcstorzító következményeire. Figyelmének előterébe az egyes emberi sorsok kerülnek; némelyiküket részletezőbben — beszéltetve és/vagy viselkedésük-megnyilvánulásaik leírásával — jellemzi, másokat csak vázlatosan, helyenként novellisztikus történés-mozzanatokat is beleszőve a vizsgálódásba. A Vlegyászán és az Irkafirka című riportjaiban még távolibb "csavargások" útiélményeiről számol be olvasóinak 1 2. Ezekben is a tényszerű leírás, naplószerű közlésmód van túlsúlyban, ám az előbbinél jóval több a személyesség és líraiság, nagyobb az érzelmi-hangulati elemek aránya, oldottabb az előadásmód. Az író mindamellett, hogy részletezően tudósít a Bihari-havasok lakóinak (köztük a mócok), illetve a dél-erdélyi (zalatnai, abrudbányai) aranybányászok küzdelmes, veszélyekkel teli mindennapjairól, gyakran mintegy belefeledkezik egy-egy útközben hallott rövid történet, esemény elbeszélésébe; hosszabban elidőz egyik-másik riportalany, különösen a torockóiak életének, szokásainak, a lányok és asszonyok pompázatos népi öltözékeinek leírásánál, és szinte nem győzi lépten-nyomon megcsodálni a természet változatos szépségét. Egyszóval — az érzéki realitás talaján marad ugyan, de a dokumentumjellegű feljegyzések még több fiktív elemmel telítődnek. 3. Időközben novellákat is ír; három kötetben adja ki (Keresztek, 1882; A fülemile, 1886; Az én utcám, 1886), szigorú műgonddal, önkritikával megválogatva. Később, a marosvásárhelyi és szovátai elszigeteltség, magány éveiben még öt kötetet jelentet meg [Jetti, 1893; Felhők, 1897; Vidéki emberek, 1898; Az élet I—II., 1905), amelyek azonban írói világának alapvonásait legfeljebb csak árnyalják, lényegesen nem módosítják. Különös, szokatlanul újszerű művekként fogadja ezeket a kortárs kritika; elismeri ugyan szerzőjük eredeti tehetségét (pl. Gyulai Pál), de életszemléletével és ábrázolásmódjával nehezebben tud megbarátkozni. Újszerűsé72
