Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)
Ludányi Mária: Középkori motívumok Gergei Albert históriájában 53 Máthé József: Valóság és fikció Petelei István novelláiban
szereplőknek nevezhetjük), és olyan szereplők, akik olyan tulajdonságokkal és funkciókkal rendelkeznek, melyek arra mutatnak, hogy a valóságos alaktól gyökeresen különböznek {fantasztikus alakok)". 7 Nos, úgy véljük, Petelei István jellegzetes novellahősei is az "az analóg szereplők" sorába tartoznak, akikre tehát a "fiktív (quasi-)ítcletek" érvényesek. Petelei, mint köztudott, a múlt század végének-fordulójának írója, Mikszáth, Bródy, Gozsdu, Papp Dániel, Tömörkény, Gárdonyi kor- és nemzedéktársaként a rajz- és tárcanovella művelője. Élményvilága Erdély, pontosabban — szűkebb pátriája, a Marosvidék és a Mezőség társadalmi-emberi valóságához kapcsolódik. Pályáján két város, Marosvásárhely és Kolozsvár játszik meghatározó szerepet. Az első, ahol született és felnőtté vált, s ahová élete utolsó két évtizedében idegbetegsége miatt visszavonult — jellegzetesen patriarkális-polgári vidé kiességével, a másik, ahol tíz évig (1880—90) hírlapíró- és szerkesztő, akkoriban megpezsdült kulturális-szellemi életével. Örmény-katolikus kereskedő-iparos családja köréből a művészetek iránti fogékonyságot, érdeklődést viszi magával szellemi útravalókénl a kolozsvári gimnáziumba, majd a budapesti egyetem bölcsészeti karára, ahonnan aztán széles körű (magyar és világirodalmi, történelmi) műveltség birtokában tér vissza szülővárosába. Ez a tájékozottság nyilvánvalóan ellentétbe kerüi azzal a közállapottal és kulturális megrekedtséggel, amit Petelei otthon tapasztal. Találóan írja erről Diószegi András, hogy: "az egyetemről hazatért ifjú más, mint lassúvérű, szatócsos-táblabírós gondolkodású, bigottságra hajlamos társasága. Ideges, érzékeny kedély, kutató-firtató hajlandóságú, felvilágosult szellem". 8 Szülővárosát csakhamar otthagyva, újságírónak szegődik Kolozsváron; úgy érzi, a közírás minden egyéb foglalatosságnál nagyobb teret nyújt a közhasznú és értelmes cselekvésre, s egyúttal az írói ambíciók érvényesítésére. És valóban, a három kolozsvári lapnál (Kelet, Kolozsvári Közlöny, Kolozsvár) eltöltött évtized írói tevékenységének legmozgalmasabb és legtermékenyebb szakasza. Alkalma nyílik ekkor átfogóan és tüzetesen dokumentálódni a korabeli erdélyi valóságról, a gazdasági és szociális viszonyokról éppúgy, mint a politikai-művelődési életről. Vidéki útjainak, ahogy ő nevezi — "csavargásainak", élményeit cikk- és riportsorozatokban rögzíti, közöttük sokban olyan valóságos és konkrét élethelyzetekről, emberi sorsokról jegyzi le megfigyeléseit, amelyek a szépírói "műhelyben" mint novella-témák, modell-jellegű fikciós elemek térnek vissza. 9 írástudói felfogását (amely sajátos módon persze, az elbeszélőre is érvényes) ebben az időben ő maga így sommázza: "Csak egy szabályunk van: igazat kell írni!" 1 0 Ténytisztelő-valóságközeli szemléletmódja már ezekben a publicisztikai és szociografikus tárcaírásokban, riportokban is szépírói igénynyel és igényességgel párosul, ami nemcsak a nyelvi-stiláris megformálásban, a látott-tapasztalt élettények nyerseségét mintegy ellentétező hangulati elemek, lírai jellegű leírások gyakori alkalmazásában nyilvánul meg, hanem abban is, hogy a té71
