Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Holló Ervin: "Olyan vagyok, mint egy regény..." Narratív szerkezet és motívumok Esterházy Péter Ilrabal könyve című művében

Van azonban két különleges vonása a "Harmadik fejezet" narratív szerkezetének, amely a hasonlóságok ellenére döntően megkülönbözteti az első fejezet formájától. Az egyik az, hogy a mű néhány oldalon keresztül kvázi drámává alakul át, zavarbaejtő módon fellazítva az epikus keretet: a drámai műalkotásokra jellemző módon nevek (AZ ÚR, HRABAL) nyilatkoznak meg. Ez önmagában is szokatlan lenne, de itt a szerző még tovább feszíti a húrt: az alapvetően drámai formán belül narratív megnyilatkozásokat helyez el, amelyek a cseh nyelven folyó drámai párbeszéd fordításának funkcióját látják el, és emellett egy egészen különleges narratív szerkezetel teremtenek meg: "I/RABAL: Dobrc míneno, hogy ö jót akart. AZ ÚR: Ci ne tak docela právdu, hogy nem egészen, de ezt nem egészen értem. HRABAL: Jen strach o Vds... hogy istenfélelem. AZ ÚR: Hallgat." (183-184. oldal) Ezek a mondatok egyszerre egyenes és függő (nem szabad függő!) mondatok. Cseh nyelvű első felük, a drámai megnyilatkozás egyenes beszédnek tekinthető, a fordítás függőnek. A "de ezt nem egészen értem" tagmondat pedig egy kitűnő példája a narrátori "kiszólásnak" — így tulajdonképpen hármas szerkezetű, rétegű narrációs forma jön létre. Az idézet utolsó mondata ismét egy meghökkentő szerkezetet mutat: valamiféle beszédaktust várnánk, cseh nyelvű kijelentést, amit követhet az értelmezés, de itt nulla fokú beszédaktussal (a cseh nyelvű megszólalás hiánya) és a magyar nyelvű értelmezésével van dolgunk: "Hallgat". A másik különleges vonása az utolsó fejezet elbeszélői formájának az, hogy az író nem jelzi precízen a nézőpontváltásokat (az előzőek során még az összetett mondatokon belüli nézőpontváltásokat is lehetett követni az igei személyragok változásán keresztül), sőt törekszik arra, hogy két szereplő, az."Úr" és az "író" személyét a nézőpontok gyakori váltogatásával is összemossa. Kezdetben a bekezdések még úgy ahogy jelzik, kiről ad információkat a mesélő, elvétve meg is nevezi a szereplőket: "...és a boldogság nem is a szenvedés tökéletes hiánya, hanem a szeretet beteljesedése. Az Ur osztotta ezt a fölfogást. Hallgatva a fájdalmas imát, kesernyésen fölnevetett, hogy így ismét besétált önmaga kelepcéjébe..." (160. oldal); "Édesanyja új fontoskodása furcsa szellemi élénkséggel párosult, amit a fiú őszintétlennek vélhetett ugyan, de nem legyinthetett rá könnyen [ ]... Heisenberget lassabban kedvelte meg az Úr..." (161. oldal). 26