Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Szentesi Zsolt: Az ismétlődés és a metaforikus epikai struktúra Mészöly Miklós Megbocsátás c. művében

dósult létezése már-már abszolút érvényű "győzelem", amit a regény megszületéselétrejötte "vívott ki", s biztosítja, hogy a mű ettől fogva állandóan létezik. Egymásra hat itt tehát az alkotás s annak egy centrális motívuma, mely csaknem önálló életre kelve metaforájává lett az őt hordozó írás LÉT-ének. Ennyiben hát feltételezik is egymást! (A regény világ e megkettőződése fejeződik ki metaforikusán a regénybeli város megkettőződésében. - [28]) Ugyanilyen önreflexiós funkciót is betöltő szereppel bír az Anita által készített kép, az Állatok búcsúja, mely már egy önmagában is furcsa szituációt kíván megjeleníteni: "az ősz hangulatát szerette volna megörökíteni. Madarak búcsúztak rajta a föld négylábú állataitól, a vadmacskálól, a borztól, a szarvastól, a báránytól. Útra készülődtek a flamingók, a verebek, a szarkák, az ökörszemek."(6—7) Csakhogy a készülő mű abszolút lehetetlenséget fog "állítani". Ugyanis különösebb ornitológiai ismeretek nélkül is felfigyelhetünk arra a tényre, miszerint a felsorolt madarak egyike sem tartozik az ún. költözőmadarak csoportjába. Ennek magyarázata véleményem szerint nemcsak az önreflexivitás, de a művészeti alkotás ontológiája területére kell hogy eljuttassa az értelmezőt. Eszerint Anita képe egyszerre mű a mű ben, és annak felmutatása, hogy egy műalkotás létének lényege, hogy a valóságban megtörténhetetlen és realizálhatatlan dolgokat is képes valóságosként és megtörténhetőként bemutatni, -- fikciós és imaginárius jellegénél fogva. Ezt csak erősíti az, miszerint a kép megalkotásának nehézségei, és általában egy művészeti alkotás létrehozásának nehézségei közt párhuzamot vonhatunk: "Még a szarvas mozdulatát nem látom pontosan, azt, ahogy visszafordul az üszkös híd felé. Meg az is gond, hogy üszőkkel hogyan érzékeltessek üszköt (azaz történettel történetet — Sz. Zs.). Hiszen én is égelek."(l8) Vagy: "Egész beszélgetésük alatt ezt a lassuló pillanatot várta, mikor az ujjaiban ott érzi már az egyetlen lehetséges vonal tervét. Ez a technika nem tűrt javítást, próbálkozást;"(20) S mindezeknek akár a regény megírására történő vonatkoztathatóságát (azaz az írás nehézségét) is kifejez(het)ik az írnok ezt megelőző gondolatai: "A félhomályban, melyről az írnoknak tudomása volt, még a szavak is egymásra másztak, mint a hernyók! Se nem, se fajta szerint nem tudták megkülönböztetni egymást — kilátások a beszéd előszobájában." S e fentebbi ontologikus és önreflexiós jelleget vélem felfedezni az írnok és Anita ugyanitt található párbeszédjében, melyben a műalkotás létrejötte Utánjának problémája, a művészlét értelme fogalmazódik meg: " - Nem félsz, hogy n'iire elkészül... - Nem gondolok rá... - Befejezted, és valami más is befejeződik. Ki tudja? - Ilyen ereje volna? Azt hiszem túlbecsülöd. Egyszerűen szeretném kifejezni magamat." — vallja Anita. Ez az "önkifejezés" kiemelkedő fontosságú számára, így valóban egész életére szóló tragédiaként éli meg, mikor e szenvedélyéért gyermekkorában apjától akkora pofont kap, hogy annak gyűrűje (e tárgy is vissza-visszatérő motívum) felhasítja az arcát, 105